2024. szeptember 12., csütörtök

Kaczynski: Lengyelország nem mond le szuverenitásáról

„Egyes nemzetek – például a németek – szuverén státuszt élveznének, Lengyelország és a lengyelek pedig nem"

Az uniós jog és a lengyel alaptörvény viszonyáról hozott döntésében a lengyel alkotmánybíróság a Lengyelország szuverenitását veszélyeztető uniós lépésekre reagált, a szuverenitás kérdésében pedig Varsó egy negyedlépésnyit sem fog meghátrálni – szögezte le a lengyel kormánypárt elnöke egy szerdán megjelent interjúban.

„A dolog egyértelmű: az uniós jog soha nem élvez elsőbbséget az alkotmányunkkal szemben", az elsőbbség – az alaptörvényt kivéve – csak azokat az ügyeket illeti meg, amelyekben Lengyelország átruházta a hatásköröket az Európai Unióra (EU) – húzta alá Jaroslaw Kaczynski, lengyel miniszterelnök-helyettes, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság elnöke a Gazeta Polska konzervatív hetilapnak adott interjúban.
Az uniós tagállamok „sem szuverenitásukról, sem a demokráciáról soha nem mondtak le". „Természetesen a legfontosabb, a szuverenitásunkat érintő ügyben egy negyedlépésnyit sem hátrálunk meg" – tette hozzá.
„Tenni fogjuk a dolgunkat, megvalósítjuk céljainkat, például az igazságügyi reform terén" – válaszolt Kaczynski arra a kérdésre, hogy Lengyelország a továbbiakban mily módon fog védekezni az uniós színtéren. Megerősítette, hogy az igazságügyi reform gyorsítása várható, ennek tervezete már elkészült.
Korábbi nyilatkozataiban Kaczynski jelezte: a reform keretében megszüntetik a Brüsszel által bírált fegyelmi kamarát a legfelsőbb bíróságon. A kamara megszüntetése azon követelmények egyike volt, amelyeket kedden az Európai Parlamentben folytatott vitában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismételten megfogalmazott az ülésen szintén felszólaló, a lengyel alkotmánybírósági döntést magyarázó Mateusz Morawiecki kormányfőhöz fordulva.

Kaczynski szerint az uniós szervek európai szuperállam létrehozására törekednek. Egy ilyen, „teljesen antidemokratikus, a nemzeteket rangsoroló" EU-ban egyes nemzetek – például a németek – szuverén státuszt élveznének, Lengyelország és a lengyelek pedig nem – mondta.
Kaczynski szerint a „szuperállam víziója" a brit kilépést követően vált lehetővé. Arról, hogy az EU-ban fontolóra vették-e Lengyelország „kiszorítását" is, Kaczynski elmondta: nincs lehetősége ellenőrizni az ilyenfajta értesülések valódiságát. Szerinte a lengyel kilépésről olyanok beszélnek, akik kormányváltást akarnak előidézni Lengyelországban. „Azt hiszem, egy kolonizációs forgatókönyvről van szó. Az a törekvés, hogy nálunk vagy akár Magyarországon kormányváltás következzen be, nem öncélú, hanem éppen ennek a (kolonizációs) elgondolásnak az előfeltétele" – fejtette ki Kaczynski.
A beszélgetés során érintették a Fit for 55 (Irány az 55) nevű komplex uniós klímacsomagot is. Az Európai Bizottság javaslata egyebek között előirányozza, hogy a szén-dioxid-kibocsátás költségeit kiterjesztenék a lakossági és a közlekedési ágazatra is. Ez azt jelentené, hogy a háztartásoknak is hozzá kellene járulniuk e költségek finanszírozásához, ami jelentős többletterhet róna az európai családokra. Kaczynski kijelentette: Lengyelország kénytelen lesz felvenni a harcot ezen a területen, különös tekintettel arra, hogy a gázárak emelését célzó orosz lépések radikálisan befolyásolják kontinensünk energiabiztonságát.