2024. szeptember 11., szerda

Annyi magyar, ahány német

Eddig több mint 140 ezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 140 ezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos jogi elnevezéssel: letelepedett státusért – kell folyamodniuk.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett az idei első, részletes negyedéves összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül március 31-ig 5,3 millióan megtették.
A tájékoztatáshoz fűzött, országokra lebontott lista élén a lengyelek és a románok állnak 975 180, illetve 918.270 letelepedési folyamodvánnyal.
A felső ötös mezőnyben szerepelnek az olaszok 500.550, a  portugálok 376.440, és a spanyolok 320.850 benyújtott letelepedési kérelemmel.
A szaktárca adatismertetése szerint ennek az öt országnak az állampolgárai adták be az idei első negyedév végéig beterjesztett összes letelepedési folyamodvány 58 százalékát.
A legnagyobb EU-tagországok Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül a franciák 206.910, a németek 145.420 tartós letelepedési kérvényt nyújtottak be.
A belügyminisztérium statisztikája szerint a magyarok a középmezőnyben járnak 140 460 benyújtott letelepedési kérelemmel.
A közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül a szlovénok nyújtották be a legkevesebb kérvényt: eddig 4730 szlovén állampolgár folyamodott letelepedett státusért.
A brit hatóságok március 31-ig 4.977.740 folyamodványt bíráltak el, és a beadott kérvények alig 3 százalékának esetében nem született kedvező döntés valamilyen okból.
Az elbírált folyamodványok 53 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 44 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak. Ez utóbbit azok kaphatják, akik 2020. december 31. előtt érkeztek letelepedési szándékkal, de a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában. Ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.