2024. szeptember 11., szerda

Oktatás

Hamarosan tárgyalások a pedagógusok utazási költségeinek kifizetéséről

– A város önkormányzata nem zárkózik el a dolgozók utazási költségeinek megtérítésétől, ám ennek összhangban kell lennie az anyagi lehetőségekkel – jelentette ki Maglai Jenő, Szabadka polgármestere. Annak kapcsán nyilatkozta ezt, hogy a szerbiai alkotmánybíróság törvény- és alkotmányellenesnek nyilvánította a szabadkai oktatásügyi dolgozók utazási költségei megtérítésére vonatkozó megállapodás egyes rendeleteit.

Szülők iskolája Keviben

Új előadás-sorozattal bővül a kevi Móra István Művelődési Egyesület eddig is gazdag és változatos programja, amelynek első témáját, Tehetséges a gyerek címmel, augusztus 15-én, pénteken este nyolc órától dolgozzák fel az egyesület székházában. A Magyar Nemzeti Tanács által támogatott programciklusban olyan témákat dolgoznak föl, mint a tehetséges gyermekek nevelése, az iskolakezdési tudnivalók, a tanulási technikák stb.
(Fotó: Ótos András)

Hamarosan becsöngetnek

(Fotó: Ótos András) Szeptember 1-jén, hétfőn kezdődik az iskolákban a tanítás. A vajdasági általános iskolákban és középiskolákban az első félév december 23-án fejeződik be.