2024. szeptember 12., csütörtök

Hamarosan tárgyalások a pedagógusok utazási költségeinek kifizetéséről

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere: a szakszervezetekkel egyeztet az önkormányzat

– A város önkormányzata nem zárkózik el a dolgozók utazási költségeinek megtérítésétől, ám ennek összhangban kell lennie az anyagi lehetőségekkel – jelentette ki Maglai Jenő, Szabadka polgármestere. Annak kapcsán nyilatkozta ezt, hogy a szerbiai alkotmánybíróság törvény- és alkotmányellenesnek nyilvánította a szabadkai oktatásügyi dolgozók utazási költségei megtérítésére vonatkozó megállapodás egyes rendeleteit. Mint Maglai kijelentette, sajnálja, amiért a dolgozók többsége nem mutat hajlandóságot a szabadkai tömegközlekedési vállalat havi bérletének igénylésére, hanem inkább az útiköltségek készpénzben való kifizetését kérik, ezzel komoly anyagi kötelezettségek elé állítva az önkormányzatot.

– Az államnak, ha már az útiköltségek megtérítésére kötelezte a munkáltatókat, azt is meg kellene határoznia, hogy milyen távolságok esetében van erre szükség, mert most úgy tűnik, hogy a munkahelyétől 100 méterre lakó személynek is ki kell fizetni az utazási költségeket – fogalmazott Maglai.

Mint mondta, az elkövetkező hetekben tárgyalásokba kezdenek a szakszervezetekkel, hogy így még az év vége előtt új kollektív szerződést köthessenek, amelyek megfelelnek a törvényes előírásoknak.

Az alkotmánybíróság által most hatályon kívül helyezett megállapodást 2009-ben kötötték, a kérdéses rendelkezések pedig előírták, hogy az oktatásügyi dolgozóknak csak akkor van joguk a munkahelyükre való eljutás költségeinek megtérítésére, amennyiben legalább 2,5 kilométerre van a lakhelyük az iskolától. Továbbá azok a dolgozók, akik a havi bérlet helyett az annak árával megegyező dinárösszeget kérnek, csak a havi bérlet értékének 75 százalékát kaphatják kézhez.

Az alkotmánybíróság értékelése szerint a helyi önkormányzatok nem határozhatják meg, hogy milyen feltételek mellett valósíthatják meg az érintettek ezt a jogot, amelyet a munkaügyi törvény értelmében a kollektív szerződések vagy a munkaügyi szabályzat határoz meg.