2024. szeptember 12., csütörtök
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM

Mesterképzésre készülnek Zentán

A Budapesti Corvinus Egyetem Zentai Kihelyezett Tagozatán kétfajta alapképzésben részesülhetnek a hallgatók: környezetgazdálkodói agrármérnöki, illetve kertészmérnöki szakon tanulhatnak. Ezek a képzések a Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központban zajlanak. Mivel az intézmény igen nagy népszerűségnek örvend – összesen több mint 200 hallgatója van –, szeretné bővíteni tevékenységi körét, mesterképzést szándékozik akkreditáltatni, valamint szaktanácsadói tevékenységgel is szeretne foglalkozni. Tevékenységeik kiterjesztéséhez már új helyszínt kellett keresniük, így a Pro Scientia Naturae Alapítvány egy 1500 négyzetméteres telket vásárolt Zentán a Karađorđe utcában, és elkezdte felépíteni agrárinnovációs irodáját. Egy 290 négyzetméteres, kétszintes épület készül, mely igény szerint bővíthető lesz. Az épületben két iroda, három konzultációs terem, egy laboratórium, egy bemutató előcsarnok, valamint két vendégszoba kap helyet. Az építkezés az első fázisban van, ebben tető alá kerül az épület, és a nyílászárókat is beépítik. A további építkezéshez újabb támogatásokra kell pályázniuk.

Dr. Lengyel László, a Budapesti Corvinus Egyetem Zentai Kihelyezett Tagozatának vezetője elmondta, hogy egyelőre valószínűleg egy szakon lehet majd mesterképzést végezni náluk, de a szakok száma az igényeknek megfelelően bővíthető lesz. Jelenleg a Kertészmérnök MSc levelező program akkreditációja folyik. A mesterszak meghirdetése és megindítása az Akkreditációs Bizottság pozitív döntése után kezdődhet meg.