Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikus. Évek óta foglalkozik a fogyasztói társadalom hatásaival, az online és offline tér hatásával a fiatalokra, valamint a fiatalok magatartásával az információs korban. Legújabb kötete, a Bátor generációk – Szorongok, tehát vagyok szintén a fiatalok online szokásait és annak hatásait vizsgálja. A gyermekek okostelefon- és internetfüggőségével kapcsolatban beszélgettünk a neves szakemberrel, hiszen ezen a területen is tevékenykedik. Milyen hatással van az okostelefon a legkisebbekre, okozhat-e függőséget az internet, és az okoskészülékek garmadája, hogyan járhat el a szülő? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat a neves magyarországi szakemberrel készült interjúban.
Milyen hosszútávú problémái lesznek a gyermekeknek akkor, ha már egészen kicsi korban túl sok időt töltenek a telefonnal, számítógéppel?
– Egyre több kutatótól és szakembertől halljuk, hogy ugrásszerűen nő azoknak a két-hároméves gyermekeknek a száma, akik a tabletek és okostelefonok intenzív használata miatt viselkedészavarokkal küzdenek. A korai életévekben azért nem ajánlott az érintőképernyő használata, mert figyelemzavarhoz és beilleszkedési zavarokhoz vezethet. Most, az információs korban természetesnek látszik, hogy egy kisgyerek, aki esetleg még beszélni sem tud, képes letölteni egy videojátékot, és olykor a szülők örülnek is annak, hogy milyen ügyes és okos. Csak épp nem tudnak arról, hogy az az öröm, amit a gyerek átél a folyamat során, olyan élmény, amelyhez intenzíven ragaszkodni fog, és ami beleavatkozik a személyiségfejlődésébe, az érzelmei alakulásába, a figyelem és gondolkodás, a viselkedés terén is változásokat okozva. Egy kisgyereknek még offline környezetre, lassúságra van szüksége. Olyan élményekre, amelyeket képes feldolgozni és nem arra, hogy picurka ujjaival érintőképernyőt tappoljon. Ez elvezethet oda, hogy a gyerek nem szocializálódik, nem barátkozik, nem beszélgetni szeret majd, hanem játszani, és ha a szülő el akarja venni tőle a készüléket, olyan haraggal reagálhat, ami meglehetősen ijesztő a felnőtteknek.
A két- hároméves, rendszeresen tabletező gyerekek szókincse rosszabb lehet a társaikénál, ami később komoly nehézséget okozhat majd. Egy francia orvosnő, Anne-Lise Ducanda szerint „a tabletek és az okostelefonok újfajta „cumikként” működnek, amelyekkel a gyermekek csendben maradnak, nem zavarják a felnőtteket, ám ez a jelenség passzív, megfogalmazása szerint „képernyő-gyermekeket” eredményez. Az orvosnő szerint a túlzott képernyőzés autista típusú magatartásokhoz vezet, és ezt az orvosok egyre gyakrabban tekintik valóságos autizmusnak.”
Mikor egészséges ezt elkezdeni, mikor ajánlott telefont venni a gyermeknek?
– A szülőknek egyáltalán nincs könnyű dolguk, amikor a hatévesek első beiskolázásánál egy szülői közösséget kellene meggyőzni arról, hogy ne vegyenek a hatéveseknek okostelefont. Olykor valóban úgy érezhetik magukat, mint a Neander-völgyi ősemberek, amikor a többi XXI. századi szülő rájuk bámul, mintha azt szeretnék, hogy legyen a bogyógyűjtés is tantárgy az első félévben. Mégis neki kellene állni ennek a harcnak, mert a kutatók azt ajánlják, hogy okostelefont minél később, 14 éves kor alatt ne vegyenek a gyereknek. Elég a „buta” telefon, a közösségi médiákat az otthoni gépre kell letölteni, hogy ellenőrzött használati idő alakuljon ki, amit a szülő kontrollálhat.
Mint azt olvashattuk, függőség alakul hat ki: mit tehet a szülő, ha úgy véli, a gyermeke függővé vált? Hogyan lehet ezt a folyamatot megállítani?
– Manapság egyre gyakrabban olvashatunk a közösségi média fejlesztőitől olyan vallomásokat, amelyeket a lelkiismeretük diktál, és amikben elmondják, hogy „A Facebook, és az azt követő hasonló szolgáltatások megalkotásának célja már eredetileg is az volt, hogy a felhasználók minél több idejét és tudatos figyelmét lekössék. A posztokra érkező like-ok és kommentek olyan dopaminlökettel jutalmazzák a felhasználókat, ami miatt még többet fognak posztolni, amit további jutalmazási mechanizmus követ, és így tovább.” Ez nem jelent mást, minthogy egy szülőnek úgy kell megértően kezelnie gyermeke függőségét, mint egy valódi szenvedélybetegséget. Vagyis nem lehet tőle „csak úgy” elvenni anélkül, hogy valamilyen más örömforrást nem kínál helyette. A harag, a bezzegelés nem jó módszer, mert az a jutalmazóélmény, amit a dopaminlöket jelent, igazi szenvedéllyé válik, amit a gyerek körömszakadtáig meg akar tartani majd. Nemrég mesélte egy anya, hogy a nyolcévestől nem tudja elvenni a telefont, mert az ordítani kezd, hogy „rossz anya vagy és nem szeretlek!”. Ez nyilván ijesztő, és félelmetes minden szülőnek, mert nincs felkészülve arra az agresszióra, amit a nyakába kap. Mégis, nincs más út, mint a szelíd meggyőzés és a következetesség a gyerek életkori szintjének megfelelően, és olyan közös offline programok megalkotása, amit tényleg betartanak.
Egy átlagos gyerek most mennyi időt tölt az okoskészülékekkel?
– Egy átlagos gyerek, ha megkaparintja a készüléket, akkor korlátlan időt is képes eltölteni vele, mert röpülnek a percek és az órák. A kutatások általában 1-2 óra közösségi médiahasználatot szoktak mutatni, ami rengeteg idő, és hétvégén olykor még feljebb is megy. Jean Twenge amerikai kutató szerint egy kiskamasznak (8–10) éves korban, ellenőrzött körülmények között 1 óra lenne az az időtartam, ahol még nem sérül érzelmileg. Nyilván ez is elég sok, de a mérések szerint a gyerekek fejlődését nem károsítja annyira.
Egyik oldalról beszélünk arról, hogy a gyerekekre rossz hatással vannak a telefonok, tabletek. Mi a helyzet a tantermek digitalizálásával? Nem erősíti ugyanazt a hatást, vagy pedig ez inkább ahhoz járul hozzá, hogy a gyerek megtanulja okosan használni ezeket az eszközöket?
– A digitalizált oktatásról általában mindenki úgy vélekedik, hogy a XXI. században ez a priorizált módja az információközlésnek. Nyilván nem mindegy, hogy milyen korcsoportról beszélünk, de jó tudnunk, hogy bár például a Facebook használata az oktatásban érzelmileg vonzóbbá teheti a tanulás folyamatát, ez csak akkor igaz, ha azon jellemzőit használjuk, amit a széles elérhetőség nyújt egy-egy feladat érdekessé tételében.
A legnehezebb szerintem az, hogy egy tanár – miközben az információs kor előtt oly fontos képességekre támaszkodna, mint az elmélyült figyelem, a kitartás, az erőfeszítés és a gondolkodás szeretete – megtalálja a jó egyensúlyt az online és offline tanítás között. Nem könnyű ezt megtalálni, de muszáj, mert különben igazzá válik, hogy ma az információ birtoklása helyett az információ elérési helyére emlékszünk, ami nem hasznosítható tudást eredményez. Ha egy tanár jól alkalmazza a digitális eszközöket, akkor szerethető és élvezetes tanítási folyamatot alkothat, amiben azért a diákjai akkor is figyelnek rá, amikor ő beszél, és nem mutogat érdekes képeket…
