2024. szeptember 13., péntek

Kiosztották az MNT beiskolázási csomagjait Szenttamáson is

Ahogyan az előző két iskolaév kezdetén, úgy az idei évben is a Magyar Nemzeti Tanács – részben a saját forrásaiból, részben pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával – minden magyar osztályba iratkozó első osztályos gyermeket egy teljes iskolakezdési tanszercsomaggal ajándékozott meg. Vajdaság 25 településének hetven iskolájában 1863 magyar elsős – a tavalyihoz képest mintegy 25-tel több – kezdte meg tanulmányait anyanyelven az idén.

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában a 24 kis magyar elsőst és szüleiket Simon Erzsébet Zita, az MNT tanácsosa köszöntötte, aki üdvözlő beszédében kiemelte, hogy a csomagok összeállításánál figyelmet fordítottak a diákok igényeire, és abban valójában minden megtalálható, amire egy elsős kisdiáknak szüksége van, kivéve az iskolatáskát.

A tanácsos kiemelte:

– Legfőbb célunk az, hogy a szülők válláról levegyük az iskola költségeiből kifolyólag adódó teher jelentős részét, hiszen az MNT tanszercsomagja a tankönyveken kívül az író- és rajzolóeszközöktől kezdve a füzeteken át minden olyan kiegészítőt tartalmaz, amire egy elsős kisdiáknak szüksége van, így ezek közül a szülőknek semmit nem kell megvásárolniuk. Felemelő látvány volt az, hogy a pici elsősök mennyire meglepődtek az óriási csomag láttán, mely persze hozzájuk képest valóban nagy, és egyébként is örülünk annak, hogy ilyen gazdag csomagot tudunk biztosítani a magyarul tanuló elsősök számára. A tankönyveket is külön megkapják, és úgy gondolom, az elsősök jól fel vannak szerelve ahhoz, hogy a lehető legjobb feltételek között sajátítsák el a tudást az első osztályban. Ha ezt jól megalapozzák, akkor valószínűleg eredményesebben és jobban fogják majd tudni folyatni további tanulmányaikat nemcsak az általános iskolában, hanem magasabb fokozatokon is – mondta Simon Erzsébet Zita.

Az immár harmadik alkalommal kiosztásra kerülő beiskolázási csomagot illető visszajelzésekről Munjin Szokola Erika igazgatónő elmondta: – Mind a szülők, mind a gyermekek nagy örömmel fogadták a csomagokat, hiszen az ember minden ajándéknak megörül. Ez a csomag nagyban hozzásegít ahhoz, hogy a szülők kisebb költségekkel tudják elindítani gyermekeiket az iskolába. A minisztérium biztosítja a számukra a tankönyveket, az MNT pedig a beiskolázási csomagot. Az idén az önkormányzattól is kaptak egy indulási csomagot, és hiszem azt, hogy az első és a második osztályban füzeteket egyáltalán nem kell venni, amennyiben pedig megvigyázzák a csomagokban található többi felszerelést, akkor azt sem.