2024. szeptember 13., péntek
SZOMBATON ÉS VASÁRNAP

Multidiszciplináris tehetséggondozó tudományos műhely

Óbecsén a Than emlékházban október 5-én és 6-án kétnapos tehetséggondozó gyakorlati foglalkozás lesz, melyre elsősorban a tudományok iránt érdeklődő egyetemistákat várják.

A zentai székhelyű Pro Scientia Naturae Alapítvány a GENIUS tehetséggondozó mozgalommal együttműködve nagyszabású programsorozat megvalósításán dolgozik, melynek soron lévő rendezvénye egy kétnapos multidiszciplináris tehetséggondozó tudományos műhely lesz. A kétnapos program célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a tudomámnyos kutatások iránt, a tehetséggondozás hazai gyakorlatának és a ma már hungarikumnak számító magyarországi rendszerének a felvázolása, a támogatási formák ismertetése.

Az érdeklődők részletes információkat kaphatnak és bejelentkezhetnek a következő elektronikus címen: proscnat@gmail.com

Október 5-én 9.30 órától..

Az ünnepélyes megnyitó Szabó Annamária zenei tehetség fellépésével kezdődik, aki népdalokat ad elő. 10 órakor Szeles Gizella, a Science Tudományos - Innovációs Központ Kft. igazgatója mond köszöntőt, majd Dr. Muhi B. Béla egyetemi docens, főszervező, a program moderátora ismerteti a kétnapos rendezvény munkatervét. Utána plenáris előadások következnek. Dr. Weiszburg Tamás (általános alelnök, Országos Tudományos Diákköri Tanács): Tehetséggondozás a felsőoktatásban; Novák Anikó (elnök, Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete): A VMTDK-tól az OTDK-ig; Dr. Gherdan Katalin (HTDK koordinátor): TDK határok nélkül. A folytatásban bemutatkozik a Természettudományi és a Társadalomtudományi szekció, majd az ebédszünet és a szálláshelyek elfoglalása következik.

14.00 órától indulnak a műhelymunkák.

A Természettudományi szekció (szekcióvezető Muhi Béla) előadói és foglalkozásvezetői a következő témákat készítették elő: Dr. Lengyel László (tagozatvezető, BCE, Zentai Levelező Tagozat): Kutatás mezőgazdasági témakörökben; Muhi Béla (fizikus, Tehetségek Szolgálatáért életműdíjas): Fizika, csillagászat, műszaki szakágazatok kutatási témakörei; Szabados Klára (a Tartományi Természetvédelmi Intézet szakmunkatársa): Természetvédelmi kutatások, tájökológia, biológia; Dr. Fábri Izabella (kutatóorvos, diákversenyek szakbizottsági tagja): Kutatási témák az orvostudomány témakörében; Szűcs Attila (kutató diák): Nagyfrekvenciás kísérletek Tesla-transzformátorral

A Társadalomtudományi szekció (szekcióvezető dr. Muhi B. Béla) témakörei: Dr. Tóth Glemba Klára (a tartományi tudományügyi és technológiai titkárság szakmunkatársa): Szociológiai, kultúrtörténeti kutatások és témajavaslatok; Wilhelm József (történelemtanár, GENIUS - Arany Mentor Díjas tehetséggondozó): Történelmi, helytörténeti kutatások és témajavaslatok; Dr. Muhi B. Béla (egyetemi docens, Bonis Bona - a nemzet tehetségeiért díjas): Multidiszciplináris kutatások a vidékfejlesztés témakörében, közgazdaságtudományi témakörök; Luhović Tímea (filozófiatanár, GENIUS - Arany Mentor Díjas tehetséggondozó): Filozófiai, humántudományi témakörök kutatásmódszertani elvei és témajavaslatok; Szerbák Anikó (kutató diák): Miként kutatni, hogyan prezentálni? (módszerek és tapasztalatok); Domonkos Viktor (kutató diák): Politikai és jogi témakörök kutatása.

A műhelymunkák végén közös vitafórum, ötletbörze, majd összegzés, értékelés. A napi program zárása.

Vasárnap, 2013. okt. 6-án reggel a csoport autóbusszal Újvidékre utazik. Program szerint a Péterváradi vár meglátogatása útvezetővel, múzeumok megtekintése, belvárosi körséta szakemberek kíséretében. Ezúttal is alkalom lesz arra, hogy a fiatalok kutatási témákat találjanak maguknak. Ebéd után következik a kétnapos munka értékelése, majd program zárása.