2024. szeptember 12., csütörtök

Nyugat-bácskai versünnep

A Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület hagyományos rendezvénye a Fehér Ferenc doroszlói kötődésű költőről elnevezett szavalóverseny. November 16- án csaknem ötven nyugat- bácskai általános iskolás mérte össze tehetségét a zsűri előtt. A bíráló bizottság tagja Vándorné Ginder Angéla bajai magyartanár, Orsovai Bibianna, a zombori Egészségügyi Szakközépiskola magyartanára és a Lennert Móger Tímea a Móricz Zsigmond MME szavalója volt. Döntésük alapján a harmadik és negyedik osztályosok korcsoportjában két első helyezett van, a zombori Orsovai Hedvig és a doroszlói Turkál Zsófi, a második az ugyancsak doroszlói Hegybeli Noémi, a harmadik a zombori Raic(cs) Aleksandar. Az ötödik és hatodikosok között első Galac Dóra Zomborból, a második helyen ketten osztoznak, a gombosi Dinyési Diana és a zombori Szladek Laura és mivel a legnépesebb mezőny ezért három harmadik helyezett van, ebből kettő doroszlói Podnár Alen, Holló Ervin és egy bajai tanuló, Radva László. A hetedik és nyolcadik osztályosok versenyében az első a szilágyi Tari Eleonóra, a második Mészáros Noémi, ugyancsak szilágyiról, a harmadik a kupuszinai Pacal Andrea.

György Mária magyartanár, a verseny szervezője elmondta, Bácsgyulafalváról, Nemesmiliticsről és Kúláról nem érkeztek szavalók, ezeket a településeket kivéve Nyugat- Bácska valamennyi iskolája képviselve volt. A könyvjutalmak mellé tanács is járt, arra vonatkozóan, hogy az elért helyezésnél sokkal fontosabb a felkészülés folyamata, a kiállás, amelyet egy- egy vers elmondása feltételez, nem az ötösért magyarból, hanem a feladatért. önmagáért.

A klasszikus és kortárs műveket, Arany János, Márai, Romhányi József, Tóth Árpád, Varró Dániel, Lackfi János, Harkai Vass Éva, Csík Mónika költészetét felvonultató verseny a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt fontosságú rendezvénye és a Szekeres László Alapítvány támogatásával valósult meg.