2024. szeptember 12., csütörtök
Kós Károly Kollégium

A Videosikoly-pályázat díjazottjai

Vajdasági diákok sikere

130 éve, 1883. december 16-án született Kós Károly. Az erdélyi polihisztor nevét viselő MTVA Kollégiuma e jeles évfordulón adta át a kiváló építész és államférfi tiszteletére alapított Kós Károly Kollégium Média Díját. Az elismerés első nyertese Lőrincz Cselesztin, a Weben „sugárzó” csíkfalusi Csángó Rádió főszerkesztője lett. A tolószékben élő díjazott nem vehetett személyesen részt az átadáson, Skype-on köszönte meg meleg szavakkal a rangos elismerést.

A hétfői ülésnek egy másik díjátadás is rangot adott. A felső-háromszéki székely kapukról készített Homlokomat fészeknek adtam című opus és a verespataki veszendő értékekről forgatott Mit tettetek? elnevezésű alkotás kapta megosztva a Videosikoly-pályázat első díját. Az utóbbi a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjainak, az előbbi pedig a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum végzőseinek tehetségét dicséri. A négytagú zsűri emellett a szovátai Simon-malomról, az érmelléki pincékről, a torockói vízimalomról és az adai Engelmann-kastélyról fogatott kisfilmeket találta a legjobbnak. A kiemelt különdíjban egy zentai tanyáról készített alkotás részesült.

VIDEOSIKOLY-PÁLYÁZAT

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kós Károly Kollégiuma (KKK) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által video-kisfilmek készítésére kiírt felhívás külhoni, veszélyben lévő népi épített értékek dokumentálását szolgálta. A júliusban közzétett felhívásra Erdélyből 13, Délvidékről 8, Felvidékről és Kárpátaljáról 1-1, összesen 23 nevezés érkezett.

A Kollégium ünnepélyes díjkiosztásán Zelnik József, az MMA alelnöke és Havasi János, a KKK titkára méltatta a Magyarország határain kívül élő, 13–19 éves diákok számára lehetőséget adó kezdeményezést és értékelte a beérkezett pályaműveket.

Az MMA–MTVA közös pályázatára 23 pályamunka érkezett a Kárpát-medencéből. A pályázatok területi megoszlása: Erdély: 13, Bácska: 8, Felvidék: 1, Kárpátalja 1.

Az MMA felajánlása folytán összesen br. 780 000 forint került felosztásra a díjazottak között.

A zsűri – a pályázati kiírásban rögzített jogával élve – egyes pályadíjakat átcsoportosított. Úgy döntött, hogy az első öt alkotás helyett hatot jutalmaz a legjobbaknak járó összeggel, és a nem nyertes pályázók is egységesen 50 eurós költségtérítésben részesülnek.

A vajdasági pályázók közül 200 eurós díjban részsültek Engelmann-kastély című alkotásukért a törökfalusi iskola VII. osztályosai. Kiemelt 150 eurós különdíjban részsült a Délibáb című alkotásért a zentai Bolyai Filmműhely.

Különdíjasok a Péterrévei Kis-zárda című alkotásukért a Samu Mihály Általános Iskola tanulói, Kishegyes emlékei című munkájáért a topolyai Gavlik Zénó, Az Újvárosiak Pacséron című filmjéért Móricz Ildikó.

50 eurós költségtérítésben részesül Az utolsó vashajlítók című filmért a Bolyai Filmműhely, Zenta, a Vajdasági népi építészet című alkotás szerzője Szalai Bálint, a Ne hagyjátok az iskolát című alkotás készítője, a zentai Bálint Márk.

Az okleveleket és a pénzjutalmakat a következő hetekben juttatják el a pályázóknak a jelentkezési lapokon feltüntetett adatok alapján.