2024. szeptember 11., szerda

Pénteken a pénzügyminiszterrel tárgyalnak

Miben értettek egyet és miben nem csütörtökön a pedagógus-szakszervezetek és az oktatási miniszter?

Folytatódik a pedagógussztrájk. Csütörtökön a minisztérium adatai szerint az iskolák mintegy 40 százalékában tartottak rövidített órákat, a szakszervezetek szerint azonban az oktatási intézmények majd 70 százalékában sztrájkoltak a dolgozók. Tegnap tárgyalóasztalhoz ültek a pedagógus-szakszervezetek képviselői és az oktatási minisztérium vezetői. Ma pedig a pénzügyminiszterrel folytatnak megbeszéléseket.

Srđan Verbić oktatási miniszter a csütörtöki találkozó után azt nyilatkozta: derűlátó a tárgyalások folytatását illetően. Mint a miniszter elmondta, a fizetési osztályok bevezetéséről is szó volt a szakszervezetek képviselőivel folytatott tegnapi tárgyalásokon, és minden jel szerint méltányos és igazságos módon meg lehet valósítani a fizetési osztályok alapján történő bérezést.

Pénteken pedig a minisztérium és a szakszervezetek képviselői a pénzügyminiszterrel a fizetési osztályoknak a közszférába való bevezetéséről fognak tárgyalni. Mint elmondta: szó volt a pedagógus-szakszervezeteknek arról a követeléséről, hogy az oktatásügy képezzen kivételt a közszférára érvényes fizetéscsökkentés alól, ám az álláspontjaik továbbra is homlokegyenest ellenkezőek. A jövő héten kezdődnek a tárgyalások a pedagógus-szakszervezetekkel az ágazati kollektív szerzésről, amellyel a sztrájkolók egyik követelése teljesülne. A szakszervezetek képviselőit is bevonják az oktatási kerettörvény módosításának az előkészítésébe.

A miniszter nyilatkozatában azt is kifejtette, nem tartja jó megoldásnak, hogy az kerül szóba, az iskolák hány százalékában tartanak rövidített órákat. Mindaddig, amíg csak egyetlen iskola is sztrájkol, ez gondot jelent a minisztérium számára.