2024. szeptember 11., szerda

„Eskü a nemzet előtt”

Megtartották Szabadkán a Himnusz és Szózat szavalóverseny döntőjét

Himnusz és Szózat szavalóversenyt tartott az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete általános és középiskolások számára szombaton a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar szabadkai épületében. A Kárpát-medencei szintű rendezvényen 56 (16 középiskolás és 40 általános iskolás) diák vett részt.

A díjazottak (Fotó: Diósi Árpád)

A díjazottak (Fotó: Diósi Árpád)

A szervezők szerint a magyar nemzet két imádságának szavalóversenye alkalmat ad arra, hogy a magyar közösség nagyobb figyelmet szenteljen évezredes hagyományainak, és erősítse a nemzeti öntudatot. A Kárpát-medencei szintű rendezvényen vajdasági, magyarországi és felvidéki diákok vettek részt. Szereplésüket négytagú zsűri értékelte. De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy évről évre egyre több vajdasági diák érkezik a versenyre, az idén annyian jelentkeztek, hogy a verseny történelmében másodszor indíthattak középiskolai csoportot is.

– A szavalóversenyt már nemzetközi szintű volt, hiszen az anyaországon kívül, Felvidékről, Révkomáromból is érkeztek versenyzők. Nagyon felemelő és öröm számunkra, hogy a Himnusz és a Szózat szavalóversenyt, ünnepet így éltetni tudjuk, valamint, hogy a diákjaink ilyen szépen meg tudják tanulni ezt a két költeményt, amely a magyar nemzet közösségi éneke is egyben – mondta a főszervező.

A résztvevőket dr. Plank Zoltán, a szabadkai magyar főkonzulátus konzulja és Lepeš Josip, az MTTK megbízott dékánja is üdvözölte.

– A magyarok számára a legszebb óda, amely mindenkor erősíti az ünnepi érzéseket bennünk. Mindkettő a hazáról, a haza sorsáról, a nemzeti múltról szól. Mindkettő a magyar nemzetnek szól – mondta Plank Zoltán.

Az előadókat négytagú zsűri bírálta el: dr. Havas Judit irodalomtörténész, előadóművész Budapestről, dr. Némedi Imre főiskolai tanár, valamint dr. Hózsa Éva irodalmár és Ágoston Pribilla Valéria, a Szabadkai Városi Könyvtár igazgatóhelyettese. Dr. Havas Judit megjegyezte, hogy minden évben örömmel érkezik a szabadkai versenyre, mivel a gyermekek XXI. századi stílusban, a mai gondolkodásuknak és életvitelüknek megfelelően szólalnak meg, úgy, hogy az üzenetet jelent a mai fiatalok számára is.

– Sokkal többről van ma itt szó, mint versmondásról. Magyarságotokról tesztek esküt a Jóisten és a nemzet előtt – mondta Némedi Imre, a zsűri elnöke.

A Szabadkán megtartott szavalóverseny döntő volt, minden iskolát egy-egy diák képviselte a Himnusz és a Szózat kategóriában. Az általános iskolás diákok közül első helyet ért el a révkomáromi Bukovszky Orsolya (Himnusz) és Pivoda Vivien (Szózat), a középiskolások közül pedig a szabadkai Nagy György János, valamint az óbecsei Péter Lea (Szózat) és Pásztor Tímea (Himnusz) lett dobogós.