2024. szeptember 11., szerda

Húszéves a magyar nyelvi és nyelvhelyességi verseny

A köztársasági döntőre ma, szombaton kerül sor Szabadkán

Az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke, valamint az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium immár 20 éve szervezi meg a magyar tagozatokon tanuló általános iskolás és középiskolás tanulók számára anyanyelvből a magyar nyelvi és nyelvhelyességi versenyt. A verseny községi, körzeti és köztársasági döntőjén minden évben mintegy 1000 vajdasági magyar diák méri össze tudását.

Molnár Csikós László (Magyar Tanszék): – A kezdetektől fogva részt veszek a verseny tartalmi előkészítésében. Ahhoz, hogy igazán érezzük ennek a versenynek a súlyát, beszélni kell létrejöttének körülményeiről. A kilencvenes években az iskolai anyanyelvoktatás erősítése érdekében lehetőséget kaptunk arra, hogy a magyar nyelvet anyanyelvként tanuló vajdasági diákok nyelvtani, helyesírási, nyelvhelyességi ismereteit versenyen való megmérettetés formájában mélyítsük el, és hogy nyelvkészségüket serkentsük. Különösen annak volt nagy jelentősége, hogy a kilencvenes években az anyanyelvi versennyel az általános iskolások után néhány évre a magyar nyelven tanuló középiskolásokat is felölelhettük, ezzel ugyanis közvetve motiváltuk a tanárokat, hogy a magyarórákon ne csak az irodalommal, hanem a nyelvvel is foglalkozzanak, a kifejezőkészség fejlesztése ne álljon meg az általános iskola befejeztével. Az általános iskolások és a középiskolások anyanyelvi versenyének a jelentőségét az is növeli, hogy minisztériumi rendezvényként közvetlenül kapcsolódik az oktatási rendszerhez, a versenyen elért jó helyezés a középiskolába, illetve a megfelelő egyetemi (magyar nyelv és irodalom) szakra való felvételi során előnyt jelent. Arra is felhívnám a figyelmet, hogy a feladatlapokra kapott megoldások a nyelvész és a pedagógus szakemberek számára hasznos információkkal szolgálnak egyrészt arra nézve, hogy a tartomány egyes régióiban milyen hatékonyságú a nyelvi ismeretek és készségek oktatása, másrészt melyek azok a nyelvi és nyelvhasználati problémák, amelyeknek az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani az anyanyelvoktatásban és a tankönyvírásban.

Kovács Rácz Eleonóra (Magyar Tanszék, a verseny koordinátora): – A feladatlapok hosszú hónapok munkája nyomán születnek, a Tanszék tanárai és doktoranduszai készítik őket. A feladatlapok tartalmi felépítése szintenként különbözik, szerkezeti felépítése azonban minden fordulóban azonos. A tanulók számára készült tesztlapok példaszöveggel kezdődnek, erre a későbbiekben számos feladat visszautal az adott évfolyam tananyagának megfelelően. Minden feladatlap olyan kompetenciafejlesztő feladatsort is tartalmaz, amely a tanulók szövegértését teszteli. Két évvel ezelőtt elkezdtük kiadni e-book formájában a versenyek tesztjeit, két feladatgyűjtemény készült el eddig, de őszre az idei tesztekből is elkészül a válogatás. A feladatgyűjtemények a Magyar Tanszék most készülő honlapjára is felkerülnek, ahogy az Anyanyelvi mozaik című kompetenciafejlesztő kötetünk is.

A köztársasági versenyre az idén is a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban kerül sor május 16-án. A döntőre a Magyar Tanszék feladatgyűjteményt állított össze a tavalyi verseny tesztjeiből és megoldásaiból, hogy elektronikus formában is elérhetővé tegye a gyakorlásra a feladatokat, és jubileum lévén Anyanyelvi mozaik címmel egy kompetenciafejlesztő e-book is elkészült.

Pásztor Kicsi Mária (Magyar Tanszék, szervező): A magyar nyelvi és nyelvhelyességi verseny 20 éves jubileuma alkalmából a május 16-án megrendezendő köztársasági döntőre az újvidéki BTK Magyar Tanszéke egy feladatgyűjteményt is készített mind a tanulók, mind pedig a magyartanárok számára, ezzel is jelezve, hogy értékeljük és méltányoljuk azt a sok-sok munkát, amely az elért eredmények mögött húzódik mind a magyartanárok, mind pedig a diákok részéről. Olyan kompetenciafejlesztő e-bookot készítettünk, amely mind az általános iskolai, mind pedig a középiskolai tananyagot felöleli, pótolja azokat a hiányokat, amelyek a vajdasági magyar anyanyelvi tankönyvekből hiányoznak. A Tanszék tanárai, doktorandusz hallgatói, valamint gyakorló magyartanárok készítették el a tematikus feladatlapokat. A feladatlapok szerkezetüket tekintve hasonlítanak majd az anyanyelvi verseny tesztjeihez, azonban egy-egy feladatlapon belül csupán egy nyelvtani tananyagot gyakorolhatnak a tanulók. Így készültek el a hangtani, a szótani és alaktani, a mondattani, a helyesírási, valamint a nyelvtörténeti és szövegtani gyakorlólapok. Az utóbbi két témakör különösen fontos, mivel a vajdasági középiskolás tankönyv nem tartalmaz a jelen kor igényeinek megfelelő, kellő leírást és ismeretanyagot a szövegtan és a nyelvtörténet vonatkozásában. Ezért az e-book tananyagpótló is egyben. Fontosnak láttuk továbbá, hogy a feladatlapok végén javítókulcs is szerepeljen, ezzel is szeretnénk megkönnyíteni a magyartanár kollégák munkáját. Az említettek mellett mind az általános, mind pedig a középiskolások számára egy-egy helyesírási feladatlapot is összeállítottunk, amelyen belül vajdasági magyar (részben népi) földrajzi nevekkel találkozhatnak a diákok, olyanokkal, amelyeknek a helyesírásáról nem szólnak a magyarországi helyesírási kéziszótárak, de a mi településeinken előfordulnak, az iskolai fogalmazásokban gyakran fellelhetők. Ez utóbbiak helyesírása kapcsán szeretnénk tanácsot adni. Reméljük, hogy az anyanyelv iránt érdeklődő vajdasági magyar diákok örömmel lapozzák a feladatlapokat, és sok hasznos nyelvtani információhoz jutnak az e-book által.