2024. szeptember 11., szerda

Zentai gimnazista a világ legnagyobb ifjúsági tudományos versenyén

A világ legnagyobb, középiskolásoknak szóló tudományos tehetségkutató versenyén (Intel ISEF (International Science and Engineering Fair), amelyen évről évre magyar fiatalok is megmérettetik magukat, az idén a 19 éves zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium végzőse, Rozsnyik Szabolcs képviselte Magyarországot – közölte az Intelre hivatkozva a szegedi Délmagyarország. A fiatal tudóspalánta kutatásait a Szegedi Tudományegyetemen végezte, s munkájával részt vett a Magyar Innovációs Szövetség által meghirdetett 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen, ahol kiválasztották, hogy Magyarországot képviselje az idei ISEF-en a Többfalú szén nanocső kompozitok fotokémiai tulajdonságainak vizsgálata című munkájával. Az ISEF idén a pennsylvaniai Pittsburghben május 10. és 15. között zajlott le. A verseny 75 ezer dolláros fődíját kanadai diák nyerte egy repülőgépekre tervezett légkeverőrendszer kifejlesztésével, egy másik kanadai versenyzőnek pedig az Intel ötvenezer dolláros pénzdíját ítélték oda az olcsón, eldobható kivitelben elkészíthető, egyszerűen kezelhető HIV-tesztjéért. Az eseményre évről évre a világ legtehetségesebbjei utaznak ki: idén közel 1700 fiatal szállt versenybe és mérte össze tudását a közel négymillió dolláros összdíjazású megmérettetésen. Az Intel 1997 óta szponzorálja a tudományos versenyt. Magyarország 1995 óta képviselteti magát az ISEF-en. Az eltelt húsz évben a magyar fiatalok kitűnően szerepeltek: összesen két negyedik helyezést, három harmadik helyet, három második díjat, tizenhárom első díjat, valamint több különdíjat nyertek meg. Csupán két évben tértek haza a magyar diákok díj nélkül.