2024. szeptember 10., kedd

Zentaiak a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen

Idén minden eddiginél több csapat jelentkezett a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre, amelyet november 5-én és 6-án a szegedi egyetem hirdet meg negyedik éve középiskolásoknak. Az idei téma: a Nobel-díjas tudós élete és munkássága az USA-ban. A verseny különlegessége, hogy több tudományterületet is érint. Idén minden eddiginél többen adták be jelentkezésüket a versenyre: közel félszáz csapat, egyebek mellett Budapestről, Szombathelyről, Brüsszelből és Zentáról. A versenyzők meghallgathatják Eric Francis Wieschaus Nobel-díjas genetikus, embriológus előadását is, este pedig meghívást kapnak a program gálavacsorájára, amelyen találkozhatnak a Nobel-díjas tudóssal is. November 5-én és 6-án az universitas vendége lesz több mint kétszáz diák és pedagógus.

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny a Nobel-díjas tudós életművének, korának tudománytörténeti feldolgozása mellett a világhírű kutató munkájához és a C-vitaminhoz kapcsolható tantárgyak – biológia, kémia, fizika – tanulmányi versenyének ötvözete. Idén a verseny altémája „Szent-Györgyi Albert élete és munkássága az USA-ban”. A versenyre való felkészülést az SZTE ajánlott irodalomjegyzékkel segíti. A verseny középiskolás diákok és oktatók, illetve a Szegedi Tudományegyetem elméleti és gyakorlati szakembereinek – egyetemi oktatók, kutatók, hallgatók –, együttműködésével zajlik. A tanulmányi versenyt a Szegedi Tudományegyetem által felállított szakmai bizottság (zsűri) irányítja Dux László professzor vezetésével. A versenyre nevezett csapatoknak lehetőségük van a kreatív kategóriában is megmérettetni magukat. A feladat egy 3–5 perces kisfilm készítése, amely egy, a Szent-Györgyi Albert egyesült államokbeli életéhez és munkásságához kapcsolódó témát dolgoz fel. Ezeket a munkákat a verseny eredményétől függetlenül értékeli a zsűri és a legjobbnak ítélt pályamunkát különdíjban részesíti.