Elfogadta a felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslatot a szerb parlament oktatási bizottsága, és hamarosan a parlament napirendjére kerülhet a téma. Eközben az akadémiai közösség ellenzi a javaslatot, mivel a változtatásokat nem előzte meg nyilvános társadalmi vita.
Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter szerint csupán egy cikkelyt módosítanak, ezért nem szükséges a társadalmi egyeztetés. Szerinte a változtatás célja, hogy a fiatalok Szerbiában maradjanak, miközben jóval alacsonyabb költségek mellett nemzetközi diplomát szereznek.
Elfogadhatatlannak tartja a külföldi egyetemek Szerbiába való érkezésének módját a Szerbiai Egyetemek Konferenciája, és a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia illetékes bizottsága is ellenezte a javaslatot. Branko Kovačević, a Belgrádi Egyetem egykori rektora az Euronews hírportálnak nyilatkozva elmondta, az országba érkező külföldi egyetemek hátrányos helyzetbe hozzák a szerbiai oktatási intézményeket. Kiemelte, hogy a külföldi egyetemeknek nem kell majd az illetékes nemzeti szerv akkreditációját megszerezniük, mivel az Oktatási Minisztérium önállóan adhat nekik engedélyt. Emellett lehetőségük lesz a szerbiai költségvetésből történő finanszírozásra is.
Az illetékes miniszter, Slavica Đukić Dejanović hangsúlyozta, hogy ez az intézkedés nem lesz ártalmas a szerbiai egyetemekre nézve, mivel a külföldi oktatási intézmények nem lépnek be a szerb oktatási rendszerbe, ezért nem lesz ugyanolyan az akkreditációs folyamat. Ez semmiképpen sem diszkrimináció, hanem egészséges verseny. Valójában Szerbia lehetővé teszi, hogy a külföldi egyetemek az ország területén működjenek a saját szabályaik szerint – tette hozzá Slavica Đukić Dejanović. Az oktatási miniszter hangsúlyozta, ez egy versenyképes és egészséges fejlődés, semmit sem adunk nekik, csupán lehetőséget biztosítunk a fiataljainknak, hogy náluk végezhessék tanulmányaikat. Ezzel pénzügyi támogatást nyújtunk a diákok családjának – mondta Đukić Dejanović.
Srđan Verbić egykori oktatási miniszter viszont arra kérdezett rá, hogy vajon a neves külföldi egyetemeknek egyáltalán érdeke-e, hogy Szerbiába jöjjenek, valamint, hogy a törvénymódosításokat megelőzi-e vita, legalább a szerb parlamentben? Hozzátette, hogy nagy kár lenne, ha konkurenciaként közepes vagy gyengébb egyetemek jelennének meg – írja a Euronews.
A professzorok megoldásként kettős programok bevezetését javasolják, amelyekben a szerbiai egyetemek a külföldi intézményekkel együttműködve hoznak létre képzéseket.
Nyitókép: pixabay.com