2025. január 9., csütörtök

Kalandozás a Föld és az MI körül

E héten három érdekes és különleges tábor is zajlik a szabadkai Szekeres László Alapítvány székházában

Hétfőn startolt az MI pixelműhely – alkoss parancsra elnevezésű téli informatikai tábor a 8–11 éves korosztály számára, a 12–14 éveseknek szóló Oktató kódolók – gépi tanulás és MI – nevű téli informatikai tábor és az Öt nap alatt a Föld körül gyermektábor a 6–11 évesek számára a szabadkai Szekeres László Alapítványban. A három táborban mintegy 100 gyermek vesz részt Szabadkáról és a környező településekről egyaránt.

A felfedező kalandtáborban a gyerekek bepillantást nyerhetnek a bolygó sokszínű világába és a kínálkozó lehetőségek tárházába, megismerkedhetnek az egyes földrészekkel, ezek nevezetességeivel, ismert épületeivel, tájaival és sok más jellegzetességével, de sportról, történelmi eseményekről és más érdekességekről is tanulhatnak számos vidám és informatív foglalkozás révén.

Szórakoztató tanulás…(Fotó:Szekeres László Alapítvány)

Szórakoztató tanulás…(Fotó:Szekeres László Alapítvány)

Mindezt a szervezők mozgásos csapat- és versenyjátékok, kvíz, kézműves foglalkozás és egy sokszínű, interaktív előadás keretében álmodták meg. Hétfőtől a mai napig a táborozók Amerikát, Ázsiát, Afrikát és Európát járták körbe. Holnap Vajdaság jellegzetességeiről tanulnak.

Az informatikai táborban a gyerekek megismerhetik a mesterséges intelligencia fogalmát, mindennapi felhasználását, gyakorlati használatát a gépi tanulás világában, illetve az MI segítségével különféle hasznos programokat készíthetnek Vörös Csaba informatikatanár közreműködésével. Az MI pixelműhely – alkoss parancsra elnevezésű téli táborban megtanulták használni a Scratch kódolási felületet, és betekintést nyerhettek a kép- és hangfelismerés technológiájába is. Az Oktató kódolók – gépi tanulás és MI – elnevezésű téli informatikai táborban pedig nap mint nap izgalmasabbnál izgalmasabb feladatok várják a gyerekeket, akik bepillantást nyernek a mesterséges intelligencia gyakorlati használatába és olyan fontos témákat érintenek, mint az MI alkalmazásának jogi és etikai kérdései, mindezek mellett különböző izgalmas gyakorlatokon is részt vehetnek. A résztvevők a számítógépüket megtaníthatták a kép- és hangfelismerésre, és olyan modellekkel ismerkedhetnek meg, melyek képesek felismerni arcukat a szem és orr koordinátáinak megtalálásával. Kipróbálhattak egy képfelismerő programot is, amely webkamerán segít beazonosítani a felmutatott tárgyakat és tárgyakról készült fotókat.

… majd lazítás a korcsolyapályán (Fotó:Szekeres László Alapítvány)

… majd lazítás a korcsolyapályán (Fotó:Szekeres László Alapítvány)

Vörös Csaba informatikatanár elmondta, az informatikai tábor azért népszerű minden évben, mert olyan témákat választanak és dolgoznak fel, amelyek az iskolai tantervet nem érintik. Ez pedig olyan többlettudást nyújt a jelenlévőknek, amiért a későbbiekben is szívesen visszatérnek.

– Az idei tábor témája nagyon komolynak hangzik, ám én a gyerekek nyelvén próbálom ezt elmagyarázni. Olyan tartalmakat használok, amelyek teljesen ingyenesek, önállóak és biztonságosak, tehát odahaza is kezelhetik őket. A tábor öt napja alatt az a célom, hogy a gyerekek elsajátítsák az alapokat, megismerjék a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia fogalmát, és felismerjék, hogy ettől egyáltalán nem kell félni. A táborozók számára egyébként ez a téma nem ismeretlen. Mindezt próbálom elmélyíteni, és ezeket a fogalmakat igyekszem összekötni a programozással és gyakorlati tudással. A foglalkozások három csoportban zajlanak, több mint negyven gyermek vesz részt rajtuk három csoportban. Úgy érzem, hogy a gyerekeknek felnőtt korukban az MI egy hétköznapi eszköz lesz, ezért ideje elkezdeni foglalkozni vele. A veszélye viszont az lehet, hogy úgy gondolják, már tudják használni, hogy nincsenek akadályok, se veszélyek, se szabályok. Én olyan köntösbe bújtatom ezt a témát, hogy rájöjjenek, hogyan fordíthatják hasznunkra hátulütők nélkül – hallottuk Vörös Csabától.

A csantavéri Balázs Dániel és Kosányi Kristóf visszatérő táborozók a SZLA-ban. Az informatikai tábor résztvevőiként mind a ketten lelkesek és motiváltak, és szeretnének minél több ismeretet szerezni a mesterséges intelligencia alkalmazásáról. Mint mondták, egyik kedvenc időtöltésük a számítógépezés, ezért örülnek, hogy tanulhatnak, mindezek mellett pedig nagyon jól érzik magukat számukra kedves tanárral és a táborbeli társaikkal.

A Szekeres László Alapítvány téli táborai péntekig tartanak, amelyek végeztével a gyermekek remélhetőleg örök élményekkel térnek haza.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A mesterséges intelligencia nyomában (Fotó:Szekeres László Alapítvány)