2024. december 22., vasárnap

Megkezdődött a hetedik tanév

Hetvenöt új lakó költözött be az újvidéki Európa Kollégiumba

Hetvenöt elsőéves egyetemista költözött be tegnap az újvidéki Európa Kollégiumba. A gólyákat ünnepélyes tanévnyitóval fogadták. Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Pirityiné Szabó Judit, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Délvidéki és Diaszpóra Főosztályának vezetője és Snejder Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatónője köszöntötte a megjelenteket.

Jerasz Anikó (Fotó: Dávid Csilla)

Jerasz Anikó (Fotó: Dávid Csilla)

Mint Jerasz Anikó kiemelte, az elmúlt időszakban egyre többen adják be elhelyezési kérelmüket.

– Minden jelenlévőnek fontos ez a nap, hiszen nemcsak az új kollégistákat köszönthetjük ma, hanem az önállósulás útjára lépő elsőéves egyetemi és szakfőiskolai hallgatókat is. A kollégiumban nagyon sok lehetőségük lesz a bentlakóknak. Minden igényt kielégítően szolgálja a hallgatókat, a kellemes, komfortos lakószobákban nemcsak a tanulási körülmények biztosítottak, hanem a különböző szakkollégiumokban biztosított a közös alkotómunka, vagy a szellemi kiteljesedés is. A szakkollégiumok a hallgatók igényeihez igazodva tervezik meg éves programjaikat. Ezenkívül különböző közéleti estek, szakmai előadások teszik színesebbé a hétköznapokat –  szögezte le Jerasz Anikó.

Snejder Sára Ildikó (Fotó: Dávid Csilla)

Snejder Sára Ildikó (Fotó: Dávid Csilla)

Az eseményen beszédet mondott Snejder Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatónője is.

– Boldogsággal tölt el, hogy egy újabb generáció társaságában köszönthetjük az előttünk álló tanévet. Újvidék egy fiatalos lendületű város, tele izagalmas történéssel, kulturális programokkal, melyeknek ezentúl az új diákok is részesei lehetnek. A Európa Kollégiumnak meghatározó szerepe van, olyan szellemi közeget nyújt a fiataloknak, amelyet semmilyen más szervezet nem tud pótolni – hangsúlyozta az igazgatónő.

Pirityiné Szabó Judit (Fotó: Dávid Csilla)

Pirityiné Szabó Judit (Fotó: Dávid Csilla)

Pirityiné Szabó Judit, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Délvidéki és Diaszpóra Főosztályának vezetője is köszöntötte a hallgatókat.

– Nagy örömünkre szolgál, hogy Újvidéken ilyen szép és nagy befogadóképességű kollégiumba költözhetnek az itt tanuló diákok. Sok munkával és összefogással sikerült létrehozni egy ilyen szakkollégiumot is működtető magyar intézményt – mondta Pirityiné Szabó Judit, aki sikeres évkezdést és kitartást kívánt a hallgatóknak.

Az óbecsei Bozsóki Nina az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karára iratkozott.

– A nővérem is a kollégium lakója, sok jót hallottam róla, így nem volt kérdéses, hogy én is ide fogok jelentkezni. Az első benyomásaim teljesen pozitívak, nagyon örülök, hogy egy ilyen szép létesítményt alakítottak itt ki a magyar diákok számára. Remélem, sok új ismerőst fogok szerezni, és gyorsan megismerem a várost – mondta Nina.

Az új tanévre és a kollégium új lakóira Isten áldását kérte ft. Nagy Attila, a telepi Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom plébánosa és Nt. Orosz Attila bácskai református esperes.

A kollégisták (Fotó: Dávid Csilla)

A kollégisták (Fotó: Dávid Csilla)

A rendezvényen részt vett Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kaizinger Tibor, a szabadkai magyar főkonzulátus első beosztott konzulja, Mackó Zsuzsanna tartományi oktatási altitkár, De Negri Ibolya, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja, Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács képviselője és a kollégium igazgatóbizottságának tagja.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás