2024. szeptember 14., szombat

Politika

Új voksolás – régi arcokkal

Mára már megbarátkozhattunk a gondolattal, hogy minden szinten választásokat tartanak az idén tavasszal Szerbiában. A tartományi és helyhatósági voksolás mellett előrehozott választások lesznek köztársasági szinten is, erről hozott döntést a kormányfő.

A szerb és a koszovói kormányfők mégis tárgyaltak

Tegnap Brüsszelben folytatódott a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd. Bár Isa Mustafa koszovói kormányfő korábban azt mondta, addig nem utazik Brüsszelbe, amíg Koszovó nem kerül fehér schengeni listára, a miniszterelnök végül mégis megjelent az egyeztetésen, amely lapzártakor még tartott.
Ivica Dačić: A közszférát nem csak a szolidáris adó bevezetése érinti majd, hanem elbocsátásokra is számítaniuk kell az alkalmazottaknak (Fotó: Beta)

Dačić csillapítja a kedélyeket

Ivica Dačić (Fotó: Beta) Miután  Milutin Mrkonjić , a Szerbiai Szocialista Párt tisztségviselője azt találta mondani, hogy a belgrádi Prokop újonnan átadott vasútállomást a jelenlegi vezetőség csup...

A pártok anyagi gondjai

Nemanja Nenadić, a Transzparens Szerbia programigazgatója szerint a 2016-os választások költségei a korábbiakhoz képest valamelyest kisebbek lesznek, tekintettel arra, hogy a köztársasági költségvetés bevételei is csökkentek. Értékelése szerint a választások pénzelésére nagyjából 5 millió eurót fordítanak majd, míg korábban ezek a költségek 7-8 millió eurót tettek ki.

Ne legyenek megtévesztőek a reklámok!

A reklámtörvény a fogyasztók védelmét, valamint a polgárok megtévesztésének elkerülését tartja szem előtt, azt, hogy a polgárok ne sodorják magukat felesleges költségekbe, illetve szabályozza azt is, hogy egy filmet, vagy más informatív, vagy szórakoztató jellegű műsort hányszor lehet kommerciális tartalmak miatt megszakítani, valamint az alkoholos italok, gyógyszerek mely időszakokban és milyen módon reklámozhatók. Erre a törvényre összesen 84 módosítási indítványt nyújtottak be a parlamenti képviselők, amiből 52-t a kormány elfogadott.