2024. szeptember 13., péntek

Az EU-nál nem létezik jobb döntés

Davenport: Minden új kormánnyal együtt tudunk működni, amely gyorsabb és hatékonyabb utat kíván az EU felé

Michael Davenport, az EU szerbiai küldöttségének vezetője tegnap az Európa-nap alkalmából a küldöttség akcióinak bemutatója során elmondta, a 2016-os év különleges év az EU és Szerbia részére. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió 15 éve támogatja Szerbiát, és ez alatt az idő alatt több mint hárommilliárd euró vissza nem térítendő kölcsönt utaltak át több mint ezer projektumra.
Davenport úgy nyilatkozott, a küldöttség minden olyan új kormánnyal együtt tud működni, amely azt kívánja, hogy az EU felé vezető út gyorsabb és hatékonyabb legyen. Újságírói kérdésre elmondta, bízik benne, hogy a 23-as és 24-es csatlakozási fejezetet minél előbb megnyitják.

– Az Európai Bizottság már megtette az ajánlását ezzel kapcsolatosan, most a tagországokon a sor, hogy meghozzák saját döntésüket. Bízom abban, hogy minél előbb megnyitják ezeket a fejezeteket, mert számomra úgy tűnik, prioritást élvez a fejezetekhez kapcsolódó akciótervek késedelem nélküli alkalmazása – nyilatkozta Davenport.

Elmondta, a kapacitás és a politikai akarat ötvözetétől függ Szerbia útja az EU felé.

– Az előrehaladás Szerbián áll. Szerbiának van kapacitása, és úgy vélem, politikai akarata is. A polgárok nemcsak azt szeretnék, ha az ország az EU tagállamává válna, hanem ha az még sikeresebb lenne, amely szavatolja és tiszteletben tartja az alapjogokat – véli az EU szerbiai küldöttségének vezetője. Hozzátette, Szerbia döntést hozott arról, hogy az EU felé vezető út az elsődleges célja. Hozzátette, nemcsak a tagság a fontos, hanem a tagság felé vezető reformok folyamata. 

– Szerbia már megkezdte ezeket a reformokat, de most ért el arra a pontra, hogy megnyissák a csatlakozási fejezeteket. Úgy vélem, mindenki abban reménykedik, hogy az minél előbb megtörténik, és érezhető változásokat hoz a folyamat – nyilatkozta Davenport.

Jadranka Joksimović, a szerb kormány eddigi európai integrációért felelős tárca nélküli minisztere tegnap azt nyilatkozta, Szerbia stratégiailag elkötelezett arra, hogy tagja legyen az EU-nak, és ez lesz az, ami az új kormány reformjainak útvonalát megszabja a következő négy évben.

– Bízom benne, hogy az uniós integrációs úton vezető lépcsőfokokat mind könnyebben és sikeresebben vesszük majd – nyilatkozta Joksimović asszony. Megjegyezte, hogy a mögöttünk álló választásokon a polgárok az EU mellett tették le voksukat, ezzel nagyfokú érettségről téve tanúbizonyságot. – A polgárok megmutatták: megértették azt, mennyire fontos a társadalom és a gazdaság fejlődése szempontjából, hogy kiegyensúlyozottan haladjuk az EU felé – mondta Jadranka Joksimović.

Aleksandar Popov, a Központ a Regionalizációért elnöke szerint az EU-nál nem létezik jobb döntés. – Ebben a térségben az elmúlt évszázadban két világháború és több kisebb helyi háború is lezajlott, ezért az Európai Unió, mint a legnagyobb megbékélési projektum létrehozása, óriási jelentőséggel bír, aminél a jelen pillanatban nem létezik jobb döntés – nyilatkozta Popov május 9-e, Európa napja alkalmából. Popov hozzátette, az utóbbi években az EU helyzete nem rózsás, és sokan megkérdőjelezik EU-tagságunk szükségességét, de szerinte ennél nincs jobb változat.

– Ezt az utat kell járnunk, amiatt is, hogy európai mércéket használva kiműveljük magunkat, valamint amiatt is, hogy szorítsunk az EU megmaradásáért a követező nemzedékek számára. Azért, hogy nekik ne kelljen elszenvedniük azt, amit az előző évszázadban élőknek, amikor milliók veszítették el az életüket, aminek szörnyű következménye lett mind Európára mind a világ többi részére nézve – mondta Popov. Hozzátette, hogy az EU pillanatnyilag bajban van, amely gazdasági krízissel kezdődött, majd belső gondokkal folytatódott, majd mindezt tetőzte a migránsválság. – Bízom benne, hogy az EU fennmarad, mert ez az egyedüli remény arra, hogy elejét vehessük a további vérontásnak ebben a térségben – hangsúlyozta Popov.