2024. szeptember 13., péntek

Apatin: A haladók elrabolták a Szerb Radikális Párt egyik tagját?

A délután folyamán a Szerb Radikális Párt egyik bizottsági tagja eltűnt, de hamarosan elő is került.

Živorad Smiljanić, Apatin Község elnöke elmondta, hogy Miodrag Pavlovićot egy megbeszelésre várták a községi közigazgatás épületébe.

A biztonsági kamerák rögzítették, amint egy helyi üzletember autójába két személy beülteti Pavlovićot, majd elhajtanak vele.
A Szerb Radikális Párt apatini helyi szervezetében azt nyilatkozták, hogy a választások eredményeinek kihirdetése óta nyomást gyakorolnak rájuk, mivel nem a haladókkal, hanem a szocialistákkal lépnek koalícióra.

Pavlovićot egy bácsszentiváni házban találták meg.

A Szerb Haladó Párt apatini községi bizottsága közleményben reagált a történtekre. A haladók azt állítják, hogy Smiljanić valótlanságokat állít, mégpedig politikai haszonszerzés céljából.