A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) tegnap kiosztotta a Szerbiai Képviselőház következő összetétele képviselői között a mandátumokat. Ezzel egyúttal az alakuló ülés megtartásának feltételei is megteremtődtek.
A képviselők a választási jelöltlistákon meghatározott sorrend alapján kapták meg mandátumukat. A köztársasági parlamentbe 12 jelöltlista és közel 30 politikai párt jutott be.
A Szerb Haladó Párt köré tömörülő koalíciónak 131 képviselője lesz a 250 főt számláló Szerbiai Képviselőházban, a Szerbiai Szocialista Párt köré tömörülő koalíciónak 29, a Szerb Radikális Pártnak 22, az Elég volt mozgalomnak16, a Demokrata Párt köré tömörülő választási koalíció úgyszintén 16 mandátumot szerzett, a Dveri–Szerbiai Demokrata Párt koalíciója 13 képviselői helyet, a Szociáldemokrata Párt–Liberális Demokrata Párt–Vajdasági Szociáldemokrata Liga is 13 mandátummal képviselteti magát a parlamentben.
Ami a nemzeti kisebbségek pártjait illeti, a Vajdasági Magyar Szövetségnek négy képviselője lesz a köztársasági parlamentben, a Sandžaki Bosnyákok Demokratikus Közösségének 2, a sandžaki Demokratikus Akció Pártjának 2, a Zöldeknek és a Demokratikus Tevékenység Pártjának pedig 1-1.
A szerbiai alkotmány értelmében a parlament következő összetételének alakuló ülését az aktuális házelnök hívja össze. Az alakuló ülést a választások végeredményének kihirdetését követő 30 napon belül kell megtartani. A RIK május 5-én hirdette ki a végeredményeket.
Az alakuló ülésen hitelesítik a képviselői mandátumokat. A parlament következő összetételét akkor tekintik megalakultnak, ha a képviselők kétharmada hitelesíti mandátumát. Ezt követően megválasztják a következő házelnököt, az alelnököket és a parlament főtitkárát. A parlament új vezetőségének megválasztásáig az alakuló ülésen a rangidős képviselő elnököl.