2024. szeptember 13., péntek

A radikálisok kiütötték Nikolićnál a biztosítékot

Tomislav Nikolić köztársasági elnök folytatja a kormányalakítási tárgyalásokat. Míg múlt héten csütörtökön kizárólag a Szerb Haladó Párt képviselői ülhettek tárgyalóasztalhoz, addig a mai nap folyamán a köztársasági parlamentbe bejutó összes lista képviselőjével beszélget.

Mint az várható is volt, a Szerb Radikális Párt küldöttségével folytatott beszélgetés botrányba fulladt. Nikolić állítólag 30 másodperccel a találkozó kezdetét követően elhagyta a termet és vissza sem ment oda. Állítólag azért, mert Nemanja Šarović, az SZRP elnökhelyettese lemondásra szólította fel Nikolićot, később pedig az államfő egyetemi diplomája is téma tárgya volt.
A parlamentbe bejutó listákat minden esetben a listavezetők képviselték az egyeztetésen, ez alól egyedül az SZRP jelentett kivételt. Vojislav Šešelj pártelnök, listavezető, Nikolić valamikori párttársa már a múlt héten közölte, hogy nem kíván részt venni a kormányalakítási tárgyaláson.
Az április 24-én megtartott rendkívüli parlamenti választások többi résztvevője kevesebb dráma nélkül szerepelt az államfő főtitkárságának épületében megtartott találkozón. A Demokrata Párt köré tömörülő koalíció nevében Bojan Pajtić, a DP elnöke fejtette ki álláspontjukat, vagyis hogy nem kívánnak része lenni a hatalmi többségnek.
Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke megerősítette azt, amit korábbi sajtónyilatkozatai alapján már egyébként is mindenki leszögezett, vagyis hogy kész tárgyalni Aleksandar Vučićtyal, a választásokon a legtöbb szavazatot megszerző Szerb Haladó Párt elnökével. Jovanović választási koalíciós partnerei, a Boris Tadić vezette Szociáldemokrata Párt és a Nenad Čanak vezette Vajdasági Szociáldemokrata Liga nem óhajtanak részt venni a hatalmi többség munkájában. Ha Vučić alakít kormányt, akkor inkább ellenzékből politizálnak, mondták.
A Szerbiai Szocialista Párt köré tömörülő koalíció nevében egyebek mellett Ivica Dačić, a szocialisták elnöke vett részt a találkozón és közölte Nikolićtyal, hogy értékelése szerint államérdek, hogy az SZSZP és az SZHP folytassa a négy éve megkezdett kormánykoalíciós együttműködést.
Saša Radulović, az Elég volt mozgalom elnöke a joguralom állapota, a gazdasági mutatók és a médiában uralkodó helyzet kapcsán fejezte ki aggodalmát az államfővel folytatott beszélgetés során. Saját elmondása szerint arra is felhívta Nikolić figyelmét, hogy a Vučić alakította majdani többség igencsak karcsú lesz.
A Szerbiai Demokrata Párt és a Dveri képviselői két dolgot kértek az államfőtől: szorgalmazza a választási lopás felgöngyölítését, valamint olyan valakit bízzon meg a kormányalakítással, aki Vučićnál jóval kevésbé megszállottan támogatja az ország európai uniós csatlakozását.
Az államfő ezt követően kezdte meg az egyeztetéseket a nemzeti kisebbségi közösségek pártjainak képviselőivel.