2024. szeptember 12., csütörtök

Megkezdődtek a kormánykoalíciós tárgyalások

Aleksandar Vučić kormányalakító megérkezett a Szerbiai Képviselőház épületébe, ahol hamarosan megkezdődnek a kormánykoalíciós egyeztetések a parlamenti pártok képviselőivel. Először a Szerbiai Szocialista Párt–Egységes Szerbia koalíció vezetőségét fogadja a kormányalakító.

Ezt követően ülhetnek tárgyalóasztalhoz a Szerb Radikális Párt képviselői, Vojislav Šešelj pártelnökkel az élen, majd az Elég volt mozgalom, ezt követően pedig a Liberális Demokrata Párt–Vajdasági Szociáldemokrata Liga–Szociáldemokrata Párt koalíció kerül sorra. Este hatkor a Dveri képviselőit fogadja Vučić.
A Boris Tadić vezette Szociáldemokrata Párt nem csatlakozik koalíciós partnereihez és nem vesz részt a tárgyalásokon. A Demokrata Párt és a Szerbiai Demokrata Párt szintén nemet mondott Vučić meghívására, mert mint a pártelnökök kifejtették: Vučić semmi olyat nem tudna felkínálni, amivel rávehetné őket a hatalom munkájában való részvételre.
Az előzetes bejelentések értelmében a köztársasági kormány június 16-ig, a kínai államfő szerbiai látogatásáig biztosan megalakul.