2024. szeptember 12., csütörtök

Dačić három kívánsága

A szocilista pártelnök csatlakozna a hatalomhoz, a „morcos” Vučić pedig elnevette magát

Aleksandar Vučić kormányalakító és a Szerbiai Szocialista Párt–Egységes Szerbia koalíció képviselői a köztársasági kormány új összetételének a programjáról beszélgetettek, a kádermegoldások nem szerepeltek napirenden, nyilatkozta a kormánykoalíciós egyeztetést követően Ivica Dačić, az SZSZP elnöke.

Mint hozzátette, Szerbia érdekében az áll, hogy a koalíció folytassa az együttműködést a Vučić vezette Szerb Haladó Párttal.
– A találkozón elárultam Vučićnak, hogy van három kívánságom. Az első az, hogy 2020-ban Szerbia az Európai Unió tagállamává váljon, a második az, hogy az SZSZP–ESZ folytassa az együttműködést az SZHP-vel, a harmadik pedig a családomat érinti. Viccelődtem a kormányalakítóval – mivel mindig olyan morcos –, hogy ma van az az ünnepnap, amikor éjfélkor az embernek lehet három kívánsága. Vučić elnevette magát. Hogy mi történik az elkövetkezendőkben, kiderül. Ha folytatnánk az együttműködést, annak természetesen a kölcsönös tiszteletre kellene alapulnia, egymás támogatására és segítésére, hogy igazi csapatként működjünk együtt. Elképzeléseivel koalíciónk hozzájárulhatna a pártjaink irányvonalából eredő témákhoz, mint amilyenek a szociális igazságosság, vagy az európai mércék meghonosítása – fogalmazott Dačić.
Dragan Marković Palma, az ESZ elnöke egyetért azzal kapcsolatban, hogy az SZSZP–ESZ koalíció érdemben tudna hozzájárulni az ország stabilitásához, amely alapfeltétele a külföldi beruházásoknak.