Politikai egyensúlyra van szükség ahhoz, hogy Aleksandar Vučić kormányalakító céljai 2020-ra megvalósuljanak – jelentette ki ma Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke. Éppen ezért, tette hozzá, szükség van a következő periódusban is a Szerb Haladó Pártnak és az SZSZP–Egységes Szerbia koalíciójának az együttműködésére.
A Jagodina melletti Končarevón vett Dačić részt az új templom felszentelésén Dragan Marković Palmával, amikor a fentieket kijelentette. Azt is elmondta az újságíróknak, hogy a kormányalakítóval a programról már beszélt, tisztségekről azonban még nem.
– Nem az a fő kérdés, hogy a koalíciónk belép-e a kormányba, hanem az, folytatódik-e az SZHP-vel megkezdett együttműködés. Ez Szerbia érdekeit szolgálná, mert koalíciónk a politikai stabilitáshoz járul hozzá, anélkül pedig nem létezhet sikeres Szerbia sem – fejtette ki Dačić.
Mint mondta, egyetértenek Vučić programcéljaival, melyeket a pártokkal folytatott konzultációk során közölt. Az elmúlt időszakban kifejtett együttműködést eredményesnek ítélte.