2024. szeptember 12., csütörtök

Szerbiának új kormánya van

A kormánytagok letették hivatali esküjüket

A köztársasági képviselőház megválasztotta Aleksandar Vučić új kormányát.

Az új kormányra 163 képviselő szavazott igennel, 62 nemmel, tartózkodó pedig nem volt.  Összesen 225 képviselő szavazott.

A végrehajtó hatalmat köztársasági szinten a Szerb Haladó Párt és koalíciós partnerei, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerbiai Szocialista Párt köré tömörülő koalíció képviselői támogatták. Ellene voksoltak a Szerb Radikális Párt, az Elég volt Mozgalom, a Demokrata Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Szerbiai Demokrata Párt, a Dveri, a Liberális Demokrata Párt, valamint a Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselői.

A kormány tagjai 19 óra után pár perccel letették hivatali esküjüket.

Az áprilisi előre hozott parlamenti választásokon a Szerb Haladó Párt választási koalíciós partnereivel elegendő mandátumot nyert ahhoz,  hogy egyedül is képes legyen kormányt alakítani, de a Szerbiai Szocialista Párt köré tömörülő koalíció és a Vajdasági Magyar Szövetség is részt vesz a kormányzásban.

A Vajdasági Magyar Szövetség négy minisztériumban kap államtitkári helyet: a közlekedési és infrastruktúrafejlesztési, az egészségügyi, az oktatási és a mezőgazdasági minisztériumokban.

Aleksandar Vučić a kormány programját ismertető parlamenti felszólalásában azt ígérte: kabinetje a jobb életszínvonal megteremtésére, a gazdasági növekedésre és a versenyképességre fekteti a hangsúlyt.

Kiemelte, hogy kormánya  a most kezdődő parlamenti ciklusban azt tervezi, hogy lezárja az összes európai uniós csatlakozási tárgyalási fejezetet.

A miniszterek listája a következő:

Aleksandar Vučić kormányfő

Ivica Dačić külügyminiszter, a kormány első alelnöke

Nebojša Stefanović belügyminiszter, a kormány alelnöke

Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, a kormány alelnöke

Rasim Ljajić kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési miniszter, a kormány alelnöke

Dušan Vujović pénzügyminiszter

Goran Knežević gazdasági miniszter

Branislav Nedimović mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter

Aleksandar Antić bányaügyi és energetikai miniszter

Nela Kuburović igazságügyi miniszter

Ana Brnabić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter

Mladen Šarčević oktatási, tudományügyi és fejlesztési miniszter

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter

Aleksandar Vulin munkaügyi, foglalkoztatásügyi és szociálpolitikai miniszter

Vanja Udovičić ifjúsági és sportügyi miniszter

Vladan Vukosavljević művelődési és tájékoztatási miniszter

Zoran Đorđević védelmi miniszter

Jadranka Joksimović  tárca nélküli miniszter

 Slavica Đukić-Dejanović tárca nélküli miniszter

 Milan Krkobabić tárca nélküli miniszter