Aleksandar Vučić kormánfő péntek reggel fél hétre hívta össze az első kormányülést.
A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy az új kormány Szerbia érdekeit fogja szolgálni, és alapvető célkitűzése a polgárok életszínvonalának a javítása lesz.
A kormánytagok ünnepélyes eskütétele után Ana Brnabić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter úgy nyilatkozott a Blicnek, hogy azonnal munkához lát, mert már az eskütétel estéjén találkozója van Kori Udovički eddigi tárcavezetővel, akitől átveszi a miniszteri tisztséget.
A kormánytagok ünnepélyes eskütételén egyébként jelen volt Tomislav Nikolić államfő és Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke is.
Tomislav Nikolić államfő elmondta, hogy az új kormánytól elsősorban sikereket vár, mindazokat a területeket illetően, amelyekre expozéjában a kormányfő kitért.
Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke elmondta, hogy Szerbia új kormánya biztosítja majd az ország tekintélyének további erősödését. Hozzátette, hogy folytatják az együttműködést és a megkezdett projektek befejezését Szerbia új kormányával.