2024. szeptember 11., szerda

„Szerbia is beleszólhat az EU politikájába”

Ivica Dačić nem kételkedik benne, hogy a kormányfő ellen merényletet terveztek elkövetni

Ivica Dačić kormányfő-helyettes egyelőre nem értesült arról, hogy Aleksandar Vučić kormányfő valóban lemond vezetői tisztségéről a Biztonsági Szolgálatok Koordinációs Testületében.

Abban viszont egy percig sem kételkedik, hogy a kormányfő élete veszélyben volt, ezért mindenféleképpen komoly hozzáállást és mielőbbi érdemi nyomozási eredményeket követel. Ilyen helyzetben a biztonsági szolgálatoknak és a titkosszolgálatoknak minél szorosabban együtt kell működniük, mondta. Mint hozzátette, egy kormányfő családi házának közelében ilyen jellegű fegyvereket találni rendkívül komoly dolog.
A kormányfő-helyettes a Szerbia, az Oroszország és a Fehéroroszország közötti, csütörtökön megkezdődő kéthetes hadgyakorlatra is kitért. Szavai szerint Szerbia azzal hadgyakorlatozik és működik együtt, akivel csak akar. Szerbia komoly ország, senkitől nem kér engedélyt, hogy tarthat-e hadgyakorlatot, nyomatékosította Dačić. Azt is hozzátette, hogy míg Oroszországgal Szerbia két alkalommal hadgyakorlatozik, addig az Európai Unióval és a NATO-val húsz-harminc alkalommal.
Dačić szerint amíg Szerbia nem csatlakozik az EU-hoz, addig nem szabad tőle elvárni az Oroszországtól való eltávolodást, illetve a szerb külpolitika az unióséval való egyensúlyba hozását. Az ország fokozatosan köteles átalakítani külpolitikáját, közölte Dačić.
– Szerbiának akkor kell az unióshoz igazítania külpolitikáját, amikor teljes jogú tagjává válik az EU-nak. Ugyanakkor mivel az EU közös politikát képvisel és ha már Szerbia is az unióhoz tartozik, akkor Szerbia véleményét is kötelesek lesznek meghallgatni a közös politika kialakítása előtt. Addig nem lesz közös politika, amíg abba mi bele nem egyezünk – fogalmazott Dačić.