2024. szeptember 11., szerda

Még mindig feltáratlan a Đinđić-gyilkosság politikai háttere

A radikálisok egy igazságfeltáró bizottság létrehozását javasolják

Zoran Đinđić egykori miniszterelnök meggyilkolása körülményeinek és a politikai háttérnek a kivizsgálása céljából javasolta egy igazságfeltáró parlamenti bizottság létrehozását a Szerb Radikális Párt. Nemanja Šarović, az SZRP elnökhelyettese bejelentette, hogy a parlamentben átadták az elképzelés sürgős jóváhagyására vonatkozó kérelmet. Véleménye szerint a jelenlegi hatalom sem rendelkezik kellő politikai szándékkal a gyilkosság részleteinek feltárására, mint ahogyan a korábbiak sem. Úgy értékelte, hogy a bizottságnak nem politikával, nem Zoran Đinđić munkásságával és kormányával kellene foglalkoznia, csupán meggyilkolásának a politikai háttere kellene hogy érdekelje. Véleménye szerint az igazságfeltáró bizottság 90 nap alatt el tudná végezni a munkát. Vojislav Šešelj radikális párti elnök két nappal korábban mondta azt felszólalása alkalmával a képviselőházban, hogy a gyilkosság körülményei már régen kiderültek volna, ha őt választották volna meg a biztonsági szolgálatokat koordináló bizottság élére, nem a szerb haladó párti Igor Bečićet.

A Szerbiai Demokrata Pártból kivált két független képviselő azonnal támogatásáról biztosította a radikális táborból érkező kezdeményezést. Sanda Rašković Ivić és Đorđe Vukadinović újságíróknak nyilatkozva közös sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy az igazságfeltáró testületek felállítása demokratikus vívmánynak számít, s ezzel a lehetőséggel élni kell, valahányszor kérdéses téma merül fel. Vukadinović megjegyezte, támogatja az elképzelést, függetlenül attól, ki javasolta és milyen indíttatásból, egyedül azt nem szeretné, ha politikai játszma tárgyává válna az ügy.

A hatalmi párt képviselője más hangnemben nyilatkozott. Vladimir Đukanović (SZHP) szerint a legjobb az ügyészséghez fordulnia annak, aki esetleg új bizonyítékokkal vagy adatokkal rendelkezik Đinđić meggyilkolásával vagy annak politikai hátterével kapcsolatban – jelentette ki. Mint mondta, már született ítélet az ügyben, egyes személyek börtönbe kerültek, ezért az új fejleményekkel is az ügyészségnek kell foglalkoznia elsőként. Nincs ellenére az igazságfeltáró bizottság megalakítása, ha annak munkája hozzájárulhat az ügy kivizsgálásához, ha pedig új információk birtokába jutunk, azokat megintcsak az államügyészségnek kell kivizsgálnia – emelte ki. Szerinte Šešeljt be kellett volna idézni beszélgetésre, amikor azt mondta, egy hónap alatt ki tudna deríteni mindent, hogy bizonyítékokkal szolgáljon az állítására vonatkozóan.

A Demokrata Párt már régóta hangoztatja a politikai háttér feltárásának fontosságát, szemmel látható, hogy a mai napig mindez nem történt meg – magyarázta Goran Ješić, a DP képviselője. Szerinte ugyanakkor a választások előtt megfogalmazott efféle elképzeléseket nem lehet függetleníteni a politikai körülményektől. A demokraták – tette hozzá – elsősorban abban érdekeltek, hogy az állami intézmények végezzék el a munka rájuk eső részét, és derítsenek fényt a politikai háttérre is. Mindenekelőtt az ügyészség munkájának a fontosságát hangsúlyozta Ješić.