2024. szeptember 11., szerda

Vannak már, de lehetnének többen is

Veneto tartományban járt Aleksandar Vučić

Olaszország és Veneto olasz tartomány területéről számos beruházó működik már Szerbia területén, de ez még nem elegendő, emelte ki Aleksandar Vučić kormányfő pénteki velencei látogatása során, amikor az olasz régióban tevékenykedő üzletembereknek mutatta be a szerbiai beruházási lehetőségeket – tette közzé az Ansa olasz hírügynökség.

Vučić rámutatott: a vendéglátó olasz tartomány üzletemberei Románia területén 1100 vállalatba fektettek be, holott amit Szerbia kínál, az sem kevésbé csábító.

– Minden venetói vállalatot, amely Szerbia területén szeretne működni, minden vállalatigazgatót vagy menedzsert Veneto területéről szeretettel várunk – mondta Vučić.

Vučić olaszországi látogatása során találkozott Luca Zaiával, Veneto tartomány elnökével, és külön tárgyalásokat folytatott vele.

Zaia rámutatott, Veneto Európa leggazdagabb régiója, így kiváló lehetőségnek tartja, hogy az olasz vállalkozók megismerkedjenek Szerbiával, de ugyanakkor lehetőséget kínálnak arra is, hogy szerb vállalkozók az olasz piacon érvényesüljenek.

– Szerbia két évvel ezelőtt nehéz és fájdalmas reformokat indított el, s ennek köszönhetően ma az ország gazdasági állapota a vártnál is jobb – emelte ki Vučić. Elmondta, azok a beruházók, akik Szerbiában szeretnének gyarapodni, politikai stabilitásra számíthatnak és széles körű vámmentes piacra Oroszország, Kazahsztán és Törökország irányába. Ilyen lehetőséget egy európai ország sem kínál.

Vučić kiemelte: Olaszország és Szerbia együttműködése startégiai partnerségi szinten van, nyitott kérdések nélkül.

Veneto, Olaszország északi tartománya 4 millió lakost számol, 579 községe van. Az egyik leggazdagabb európai régiónak számít. Évente több mint 14 millió turista látogatja meg.

Ebben a tartományban a hatvanas évektől a mai napig elsősorban a közép- is kisvállalkozások kaptak boldogulási lehetőséget, így a mi napig ők alkotják a gazdaság legfőbb húzóerejét a textiliparral és a mezőgazdasággal, elsősorban gabona, krumpli és rizs termelésével. De nagy a gyümölcsválasztékuk, és a szőlészet is elterjedt.

Számos ruházati márka, illetve műszaki cikk központja éppen ebben a tartományban található.