2024. szeptember 11., szerda

Törvénybe foglalnák a Télapó jogait

A köztársasági parlament csaknem 700 módosítási indítványról vitázik

A Szerbiai Képviselőház a folyamatban lévő ülés beterjesztéseire benyújtott módosítási indítványokról vitázott tegnap. Összesen 688 módosítási indítvány érkezett a parlamentbe, ebből legtöbbet, 462 indítványt a lakhatásról és a lakóházak karbantartásáról szóló törvényjavaslatra nyújtottak be. A szóban forgó törvényjavaslattal kapcsolatban a beterjesztő nevében Zorana Mihajlović közlekedési, építésügyi és infrastrukturális miniszter pénteken azt mondta, a javaslat minden polgár érdekét szolgálja, hiszen ennek köszönhetően 2017-től feltehetőleg Szerbiában is kialakulnak a lakhatási politika keretei. A törvényjavaslat értelmében a törvényhozó megköveteli a tömbházak legalább minimális karbantartását és a biztonsági előírások tiszteletben tartását. A karbantartási, azaz közös költségek nem emelkednek az eddigiekhez képest – mondta Mihajlović.

A kommunális tevékenységről szóló törvényjavaslatra a Szociáldemokrata Párt nyújtotta be a legkreatívabb módosítási indítványt. A törvényjavaslat második szakaszának nyolcadik bekezdése előírja, hogy kötelező megállapítani a fűtésre használt eszköz kihasználtságának mértékét. Az SZP ehhez azt is hozzátenné, hogy „meg kell teremteni a feltételeket, amelyek mentén a Télapó folyó év december 31-én az emberek vagyonának és egészségének szempontjából is biztonságosan közlekedhet a kéményekben”. Mivel a kommunális tevékenységről szóló törvényjavaslat akkor érkezett a parlamentbe, amikor a képviselők még a jövő évi állami költségvetésről vitáztak, és a frakcióknak csupán nyolc napjuk volt a módosítási indítványok megírására, úgy döntöttek, megengedik maguknak, hogy egy vicces indítványt is benyújtsanak, érvelt Marko Đurišić, a párt frakcióvezetője. Mint hozzátette, sokadszorra történik meg, hogy a parlament indokolatlanul sürgősségi eljárásban vitázik a beterjesztésekről, így a frakcióknak nincs elég idejük arra, hogy áttanulmányozzák a javaslatokat, és érdemben fogalmazzanak meg módosítási indítványokat.

Keddi nap lévén, a képviselők képviselői kérdést is intézhettek a kormány jelenlevő tagjaihoz. Saša Radulović, az Elég volt! mozgalom vezetője és Olena Papuga, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselője arra volt kíváncsi, miért van nagy különbség az átalányadó összegében, amit az érintettek a néhány hónappal ezelőtt kiküldött végzések alapján kötelesek kifizetni. Ivan Bauert, a Szociáldemokrata Párt képviselőjét az érdekelte, hogy a közhasznú információk biztosa szerint törvényes-e, hogy a polgárok reklámtartalmú szöveges üzeneteket kapnak a mobiltelefonjukra, miközben esetleg nem értenek egyet azzal, hogy ilyen üzenetek érkezzenek a telefonjukra.

A Demokrata Párt frakciójából Gordana Čomić tett fel kérdést, méghozzá a kortárs erőszak témájához kapcsolódóan. A Takovski Ustanak Általános Iskolában történt erőszakos kilengésről kérdezett, az ügy kezelésének a körülményeiről érdeklődött. A takovói általános iskolában egy tizenkét éves kisfiú néhány nappal ezelőtt összevert egy tízéves, fogyatékkal élő kisfiút. Az intézmény igazgatónője azt mondta, nem érti a nagy közérdeklődést, hiszen nem történt más mint gyerekek közötti ártatlan „lökdösődés”. Čomić szerint az igazgatónő ezzel a nyilatkozattal igazolni próbálta az erőszakos támadást.