2024. szeptember 11., szerda

Folytatódik a fenyegetőzés a háborúval

A brüsszeli összejövetelt követően teljes a hírzárlat, csak a bennfentesek nyilatkoznak

A Deutsche Welle albán szerkesztőségének értesülései szerint sikertelen volt a Belgrád és Pristina közötti tárgyalások keretében megejtett szerda esti találkozó Szerbia és Koszovó csúcsvezetésének képviselői között. Nevük elhallgatását kérő bennfentesek szerint Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök és Tomislav Nikolić köztársasági elnök attól tartanak, hogy az ideiglenes pristinai vezetés fegyveres erőkkel próbálja meg kiterjeszteni, illetve gyakorolni hatáskörét a szerbek lakta Észak–Koszovóban. Sajtóértesülések szerint Vučić a délutáni órákban tárgyalóasztalhoz ül az észak–koszovói szerbek képviselőivel.
A Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselő közvetítésével folytatott tárgyalást követően ezúttal nem nyilatkoztak a felek. A diplomáciai bennfentesek azonban tudni vélik, hogy ezúttal rendkívül rosszul sikerültek a tárgyalások, mivel Belgrád és Pristina álláspontja szöges ellentétben áll egymással. A feleknek azzal kapcsolatban sem sikerült megállapodniuk, hogy folytatják-e a tárgyalásokat és ha igen, mikor.