2024. szeptember 11., szerda

Borislav Novaković elhagyja a DP-t

Borislav Novaković, a Demokrata Párt tisztségviselője bejelentette, úgy döntött, elhagyja a pártot, és „összes energiáját és kapacitását Vuk Jeremić elnökjelölt rendelkezésére bocsátja”.

A DP volt tartományi képviselőházi frakcióvezetője és főbizottsági tagja  közölte, hogy döntéséről vasárnap értesítette a pártot. Döntését indokolva a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy a „DP teljesen elveszítette küldetését”, és már egyetlen elképzeléssel sem rendelkezik, amellyel „ösztönözni és motiválni tudná a népet”. Mindez akkor tetőzött, amikor kiderült, hogy a DP ignorálja Vuk Jeremićet mint jelöltet a szerbiai elnökválasztáson.

Novaković hangsúlyozta, hogy „összes energiáját és kapacitását Vuk Jeremić elnökjelölt rendelkezésére bocsátja”. Szavai szerint politikájában Jeremić „szerencsésen ötvözte a polgári és a nemzeti értékeket”, és úgy véli, hogy ebben a pillanatban „ellenzéki jelöltként egyedül ő képes bejutni a második körbe, ott pedig legyőzni Aleksandar Vučićot”.