2024. szeptember 10., kedd

„Dolgozzon a parlament!”

Egy nappal azt követően, hogy Boško Obradović, a Dveri majdani elnökjelöltjének társaságában a választások szabályosságát és törvényességét követelték az állami szervektől, Saša Janković lemondófélben lévő köztársasági jogvédő és Vuk Jeremić volt külügyminiszter a köztársasági parlament épületében megtartott közös sajtótájékoztatójukon próbáltak a hatalom lelkiismeretére hatni.

Egyebek mellett azt kérték, hogy oldják fel a Szerbiai Képviselőházra elrendelt zárlatot.
Tegye lehetővé, hogy az elnökválasztás szabad legyen és senki ne gyakoroljon nyomást a szavazókra, kérte nyilvánosan Aleksandar Vučićot Jeremić. Hozzátette: ha ez nem így lesz, biztosan az alkotmányosság védelmére kel. Nem csak a parlament munkáját függesztették fel, hanem a polgárok akaratát is, tette hozzá Jeremić, mondván: a sok megjátszott államcsíny után a polgárok végre egy valódi államcsíny elkövetésének lehettek a tanúi.
Janković a demokrácia és az intézmények méltóságának visszaszolgáltatására szólította fel a hatalmat.
– Remélem, hogy nem kell segítségül hívnunk a polgárokat. Aleksandar Vučićtól elvárjuk, hogy mondjon le kormányfői tisztségéről és így teremtsen igazságos feltételeket. Csakis azokat a választásokat nevezhetjük demokratikusnak, amelyeken mindenki ugyanazok a feltételek mellett indulhat, a polgárokat pedig nem zsarolják, fenyegetik és nem gyakorolnak rájuk nyomást. Abban az esetben, ha nem adottak ezek a feltételek, a választás csupán bohózat, amellyel a diktatúrát próbálják elkendőzni. Az elnökválasztás nem indok a parlament munkájának felfüggesztésére – taglalta Janković.