2024. szeptember 10., kedd

A nagyhatalmak sakktáblája

Zorana Mihajlović: A régió minden államát fel kell venni az EU-ba

A nyugat-balkáni feszültségekre és politikai válságokra a legjobb gyógyírt a gyors európai uniós tagság jelenti – közölte Zorana Mihajlović kormányfő-helyettes. Az uniós tagállamok külügyminisztereinek nyugat-balkáni tanácskozása kapcsán Mihajlović reagált Federica Mogherininek, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének azon kijelentésére is, mely szerint „a balkáni térség könnyen a nagyhatalmak szövevényes játékának sakktáblájává válhat”. A kormányfő-helyettes úgy értékelte, hogy Mogherini kijelentése pontos, de nagyon megkésett megállapítás.

– A Balkán már régen a nagyhatalmak sakktáblájává vált éppen azért, mert az Európai Unió elmulasztotta definiálni viszonyulását a régióbeli államok iránt. A retorikai segítség most már semmit sem ér. Brüsszelnek sokkal többet kell tennie annál, hogy ne kerekedjen felül a populizmus és a nacionalizmus, s ne aludjon teljes mértékben ki az európai perspektíva még pislákoló lángja – húzta alá.

Mint hozzátette, Szerbia békét és egyensúlyt akar, ehhez azonban arra is szükség van, hogy az EU a régió valamennyi államát felvegye a tagállamai közé.

– Attól tartok, az EU-nak most már nincs ideje másmilyen megoldásokat kidolgozni – fejtette ki Zorana Mihajlović.