2024. szeptember 10., kedd

Thaçi lemond, ha nem alakítanak hadsereget

Hashim Thaçi koszovói elnök az RTK koszovói televíziónak adott interjújában pénteken bejelentette, hogy lemond, amennyiben a koszovói biztonsági erők fegyveres erőkké történő átalakítására vonatkozó javaslatát a pristinai parlament nem szavazza meg.

Hashim Thaci kedden adta át javaslatát a képviselőháznak a koszovói biztonsági erők hatáskörének növeléséről. A törvénymódosítási kezdeményezés nyomán a biztonsági erők hatásköre szinte már egy hadseregével vetekedne. A javaslat szerint a biztonsági erők feladatai között a jövőben Koszovó függetlenségének és területi egységének a megóvása is szerepelne.

A koszovói elnök az RTK-nak pénteken azt mondta: a haderő átalakítása a nemzetközi közösséggel, így az Egyesült Államokkal és a NATO-val együttműködve valósul majd meg.

"Minden a törvénnyel összhangban történik. Mint a fegyveres erők főparancsnoka, úgy vélem, ezt a kérdést le kell zárni" - fogalmazott Hashim Thaçi.

A koszovói biztonsági erők hadsereggé alakításához alkotmánymódosításra lenne szükség, ezt azonban a kisebbségi szerb politikusok ellenzik, akiknek támogatása nélkül viszont nincs meg az alaptörvény módosításához szükséges kétharmados többség a parlamentben. Így az elnök a meglévő törvény módosítását, és a biztonsági erő hatáskörének bővítését javasolta.

A koszovói biztonsági erőket könnyű fegyverzettel rendelkező egyenruhások képezik, feladatuk pedig a civil lakosság védelme, a válsághelyzetek kezelése, valamint természeti csapások vagy más vészhelyzet esetén történő fellépés és segítség. A törvénymódosítás értelmében nehézfegyverzetet kapnának a tagok, és az ország védelme is a feladataik között szerepelne.

Hashim Thaçi kezdeményezését kedd óta a NATO, az Egyesült Államok és Szerbia is bírálta, pedig Pristina éppen azt várja, hogy a fegyveres erők létrehozása elősegítheti az ország NATO-csatlakozását.