Aleksandar Vučić kormányfő tegnap arról számolt be, hogy az előzőleg Szerbia számlájára elhangzott horvátországi sértések és vádak ellenére részt fog venni Kolinda Grabar-Kitarović új horvát elnök beiktatásán. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy ezt a döntést saját kárára hozta meg, mert pártján belül nem díjazzák a lépést. Arról számolt be, hogy miniszterelnöki tisztsége óta soha ennyi negatív tartalmú üzenetet nem kapott, mint most, miután közölte zágrábi útjával kapcsolatos határozatát.
– Az a feladatunk, hogy az államnak és polgárainak érdekeit szolgáló döntéseket hozzunk. Ez a döntés összhangban van azoknak az érdekeivel is, akik Szerbiában élnek, s azoknak is, akik határainkon túl laknak – közölte Vučić.
Mint arról beszámolt, Tomislav Nikolić államfővel egyeztetett a döntés meghozása előtt. Azt szeretnénk a világnak megmutatni, hogy Szerbia egy normális ország, amelyikben nem a politikai vagy személyes hiúság határozzák meg a fejleményeket – magyarázta. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy nem fél a belső problémáktól, melyeket nem akar a mások iránti gyűlölettel palástolni. Azok megoldását a nehéz gazdasági intézkedések adják, tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy konzultált-e külföldi nagykövetekkel a döntést megelőzően, Vučić azt válaszolta, senki fel sem merte hívni ez ügyben, mert „Szerbiával nem lehet ilyen módon tárgyalni”.