A Danas napilap újságírója beperelte a szerbiai kormányt a Közigazgatási Bíróságon, mert az nem adta ki neki az adatokat arra vonatkozóan, hogy hány embert alkalmaztak a közszférában a létszámstop ellenére is. A lap a kormány új munkahelyek jóváhagyását végző bizottsága ellen tett beadványt, mert az nem adott adatokat arról, hogy tavaly mennyien kaptak munkát a közszférában, annak ellenére, hogy 2016-ig tilos új embereket felvenni.
A kormány a Danas két beadványára nem válaszolt, amelyekben az információ szabad hozzáférhetőségére hivatkoztak, ezeket tavaly október 22-én és idén február 10-én küldték el az illetékeseknek.
A lap először az illetékes tárcától, a Pénzügyminisztériumtól szerette volna megkapni ezeket az adatokat, amelyet azok visszatartása miatt a közhasznú információk biztosa egy 20 ezer és egy 180 ezer dináros büntetéssel sújtotta. A megismételt kérelemre a tárcánál azt mondták, nincsenek ilyen adataik, a lap forduljon a kormányhoz.
„Miután ugyanerre a kérdésre, amelyet kétszer is elküldtünk, a kormány sem válaszolt, a közhasznú információk biztosa Rodoljub Šabić pedig nem rendelkezik meghatalmazással, hogy a kormány ellen fellépjen, nem maradt más lehetőségünk, mint, hogy feljelentettük a kormányt „a közigazgatás hallgatása” miatt a Közigazgatási Bíróságon” – emelték ki a Danasnál.
A lap a kormányhoz a következő kérdést intézte: „Az új munkahelyek jóváhagyásával foglalkozó bizottság hány új ember alkalmazásához adta jóváhagyását, a létszámstop ellenére 2013. december elsejétől idén február elsejéig?
A szerbiai parlament elfogadott jogszabálya értelmében idén december 31-ig tilos új embereket felvenni a közszférába, az esetleges kivételekhez pedig ennek a bizottságnak a jóváhagyása szükséges, amire a minisztériumok vagy más illetékes szervek tehetnek javaslatot.
A bizottság élén jelenleg Nenad Mijailović a pénzügyi tárca államtitkára áll.