Meggyújtotta Horvátország zászlaját Vojislav Šešelj radikális pártelnök a belgrádi Igazágügyi Palota előtt, ahol a párt alelnökének Nemanja Šarovićvnak a tárgyalása zajlik, ugyanez miatt.
A helyszínen összegyűltek a párt aktivistái, akikhez a pártelnök rövid beszédet intézett, de erős rendőri biztosítás is jelen volt.
Šešelj ezt a horvát állami vezetőknek szánt válasznak szánta, akik egy hónapja támadják őt.
„Üzenet ez a horvát usztasa államnak” – mondta Šešelj, majd az újságírók és a néhány száz őt buzdító támogatója előtt meggyújtotta a horvát lobogót.
Mint mondta, a Šarović elleni eljáráson tanúvallomást tesz, miszerint ő adott parancsot a zászlóégetésre.
A Felső Ügyészségen az ügy kapcsán közölték, hogy bűnvádi eljárás indul a radikálisok vezetője ellen a zászlóégetés miatt. Erről Tatjana Sekulić az ügyészség szóvivője nyilatkozott.