2024. szeptember 15., vasárnap

Eljárás indult Gašić ellen

Az SZHP magas rangú funkcionáriusa állítólag a kruševaci városi költségvetésből finanszírozta családja médiaházait

A Vreme hetilap értesülései szerint a Korrupcióellenes Ügynökség érdekütközés gyanúja miatt eljárást indított Bratislav Gašić védelmi miniszter, a Szerb Haladó Párt alelnöke ellen. Gašić sajtóértesülések szerint Kruševac polgármestereként támogatást ítélt meg a városi költségvetésből a családtagjai tulajdonában álló helyi médiumoknak.

A Balkáni Oknyomozó Újságírók Hálózatának (BIRN) nyilatkozva Gašić korábban azt mondta, szó sincsen érdekütközésről, majd megjegyezte: mit csinálhatott volna, elvégre nem tagadhatja meg családját.

A Vremeben megjelent írásban a szerb kormány Korrupcióellenes Tanácsának aktuális jelentésére is emlékeztetnek. Ebben a tanács egyebek mellett a szerbiai médiumok tulajdonosi struktúráival és finanszírozásával foglalkozik. A tanács értesülései szerint Gašić négy vállalat tulajdonosa. Ezek egyike a Saco Kft., amely a kruševaci Plus TV alapítója. Gašić fia, Vladan, a niši Zona TV tulajdonosa, valamint a kruševaci Sportske TV társtulajdonosa.

A BIRN és a Szerbiai Oknyomozó Újságírás Központja (CINS) megszerezték azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderül, hogy Gašić Kruševac polgármestereként támogatás formájában pénzt utalt át a városi költségvetésből a családtagjai tulajdonában álló médiumoknak. Az oknyomozó újságírók szerint egyértelműen nyomon követhető, hogy a Gašić család tulajdonában álló médiaházak bevétele jelentősen növekedett, amióta az SZHP van hatalmon.

A Korrupcióellenes Ügynökség adatai szerint a Gašić család tulajdonában a három televíziócsatorna mellett két reklámügynökség és egy produkciós ház áll.

A Korrupcióellenes Ügynökség vádjai az ellenem folytatott lejárató kampány részét képezik, jelentette ki az ügyre reagálva Bratislav Gašić, és bejelentette, hogy be fogja nyújtani az ügynökségnek azokat a dokumentumokat, amelyek cáfolják az ellene felhozott vádakat.

Újságírói kérdésre válaszolva Aleksandar Vučić miniszterelnök is kommentálta a Gašić elleni állításokat, mondván: ha igazak az állítások, akkor viselnie kell a felelősséget.

– Súlyos vádakról van szó, ezért fontos, hogy az illetékesek a végére járjanak a dolognak. Fontos, hogy ne csak ebben, hanem minden hasonló esetben vizsgálat induljon – nyomatékosította Vučić.

A miniszterelnök a továbbiakban azt is megjegyezte: azzal is foglalkozni kellene, hogy a tartományi parlamenti választások előtt egyesek 700 millió dinárt fizetnek a tartományi médiumoknak azért, hogy ellenkampányt folytassanak a köztársasági hatalom ellen.