Azonkívül, hogy imádok utazni, nem sok közöm van az idegenforgalomhoz, de a nyár folyamán épp ebben az ágazatban adódott lehetőségem dolgozni.
A munkaajánlat véletlenül és váratlanul érkezett. Mondhatom, hogy jó helyen voltam jó időben, amikor megkérdezték, vállalnám-e az idegenvezetői munkát Törökországban. Kalandvágyó személyiségem nem engedte meg, hogy elutasítsam ezt a lehetőséget. Így történt, hogy négy hónapig idegenvezető voltam egy olyan országban, ahol előtte még sohasem jártam.
A munkaadó elvárásainak megfeleltem, hiszen tudok magyarul, szerbül, angolul, van jogosítványom, kommunikatív vagyok, és szeretem a kihívásokat. Ennyi elég is, mondták, de a későbbiekben kiderült, hogy ehhez a munkához jóval több kell, főleg erős idegzet.
ÉRKEZÉSEM A TÖRÖK RIVIÉRÁRA
Június elején elindultam Törökország mediterrán régiójába, Antalyába, vagy ahogy még mondani szokták, a török riviérára. A repülőút Belgrád és Antalya között kevesebb mint két óra. Az antalyai reptérre a délelőtti órákban érkeztem, a többi turistával együtt, akik már nyaralni jöttek. Törökországnak ezen a részén már május elején megkezdődik a nyaralási idény, és egészen október közepéig tart.
Amikor elhagytuk a repülőtér fő épületét, leendő kollégám várt minket, kezében egy feliratos táblával, amit egy hét múlva már én tartottam. Ez az idegenvezető első feladata, a piros táblát tartani, amiről a turisták felismerhetik házigazdájukat.
A parkolóban sorakoztak az autóbuszok, amelyekkel elszállítják a turistákat a régió különböző részeibe, Alanyába, Antalyába és Kemerbe.
Én a Kemerbe tartó buszba szálltam be. A következő négy hónapban ezen a régión belül ingáztam. Kolléganőm és egyben szobatársnőm már a buszban volt, és ismertette a turistákkal az általános információkat.
Az órát egy órával előre kell állítani, a csapvizet nem ajánlják ivásra, egy euró 3,9 török líra, a szállodaszobába 14 órakor lehet bemenni, óvakodni kell a napszúrástól, és még sok más fontos dologra fel kell hívni a turisták figyelmét. Emellett a régió jellegzetességeiről, Törökország történelméről, a hagyományos ételekről, italokról és a kirándulásokról is beszélni kellett. Ez az idegenvezető második feladata. No, itt adódott alkalom, hogy felelevenítsem a történelem- és a földrajzórákon szerzett tudásomat. Melyik tengerek is veszik körül Törökországot?
Göynük nevű falucskában voltunk elszállásolva, egy török család házában. Az hatalmas ház emeleti részén Irfan és a családja laktak, a ház alsó részét pedig kiadják idénymunkásoknak. Házigazdáink kedvessége lenyűgözött. Négyfogásos vacsorával kedveskedtek, valamint egész nyáron gyümölcskosár várt bennünket a bejárati ajtó előtt. A gazdasszony mindig széles mosollyal üdvözölt bennünket. Kellemesen csalódtam a törökök vendégszeretetében.
Szoba, konyha, fürdőszoba, nem is kell ennél több az embernek, amikor 15 percre van a háztól a tenger. Majd mindennap lejárok fürdeni, gondoltam, én naiv, mert amikor főidényben beindult a munka, a tengert csak nagy ritkán láttam.
MIÉRT VANNAK A TENGERBEN KAVICSOK?
Nem volt részem különösebb felkészülésben, ami a munkát illeti. A szobatársnőm sokat segített, valójában ő mutatta meg a munka fortélyait. Minden csütörtökön és vasárnap kikísértük, majd bevártuk a turistákat, pénteken és hétfőn infógyűlést tartottunk a szállodákban, a többi napon pedig fakultatív kirándulásokra kísértük a turistákat. Ez így elég jól és egyszerűen hangzik, de a későbbiekben kiderült, hogy egy idegenvezető sofőr, futár, koffercipelő, fordító, orvos, problémamegoldó, gondolatolvasó és varázsló is kell hogy legyen. Jöttek is az érdekesebbnél érdekesebb kérdések és követelések a pihenni vágyó turisták részéről. Például hogy miért van hőség, miért kell várakozni arra, hogy kitakarítsák a szállodaszobákat, miért nem villámgyorsaságú az internet, miért kell a svédasztalnál sorba állni, és még sorolhatnám.
Igen érdekes és pörgős az idegenvezető munkája, néha azonban nagyon fárasztó is, főleg amikor éjjel egy órakor kellett elindulni a reptérre, vagy amikor arra a kérdésre kellett választ adni, hogy a tengerben miért vannak kavicsok. Mert igen, ilyen apró dolgok is problémát okoztak a kissé kényeskedő turistáknak. Tisztelet a kivételnek, akik azzal is elégedettek voltak, hogy a langyos vízben lubickolhatnak, miközben az apró kavicsokat észre sem vették.
AUTÓBAN ÉJJEL-NAPPAL
A szállodák Beldibi, Göynük, Kemer, Kiris és Tekirova tenger menti falukban voltak. Ezek a helységek olyan tíz-húsz kilométerre vannak egymástól, és ezeket kellett bejárni szinte naponta. Így ez alatt a négy hónap alatt az autó volt a második otthonom. Olyan is megtörtént, hogy a repülő késése miatt az autóban aludtam. Életemben nem kocsikáztam annyit, mint négy hónap alatt Törökországban. Nos, ennek meglett az előnye is. Mondhatom, a törökök kiváló sofőrt faragtak belőlem, hiszen akinek sikerül Törökországban koccanás nélkül vezetni, az profi sofőrnek vallhatja magát. A gondolatolvasó képességemet a forgalomban is alkalmazni kellett, a török sofőrök ugyanis nem használnak irányjelző lámpát, így ki kellett találnom, vajon az előttem lévő autó lefordul vagy sem. A piros jelzőlámpánál sem muszáj mindig megállni, a gyalogosoknak pedig nincs elsőbbségük. Rámenős és goromba sofőrök a törökök. Vagy nem vezetsz, vagy úgy vezetsz, mint ők, ez a szabály Törökországban.
MI SZEM-SZÁJNAK INGERE
Étkezni a szállodákba jártunk vagy az út menti gyors étkezdébe, mert főzni nem volt időnk.
Semmi meglepetés nem volt abban, hogy a török konyha nem sokban különbözik a hazaitól, de valahogy mégis ízletesebb és finomabb, valószínűleg azért, mert sokkal bátrabban használják a fűszereket. Nekem minden ízlett, és a rengeteg zöldség, a tengeri herkentyűk, a török édességek mellett nem is hiányzott a sertéshús. Gyümölcsben sem volt hiány. Szinte hihetetlen, hogy egyszerre érik a szilva, a barack, a füge, a narancs, a citrom, a gránátalma, a cseresznye. Nem hiába Törökország azon államok egyike, amely behozatal nélkül több évig sem szenvedne hiányt.
A nyár elején még nem volt nagyon meleg, de júliusban és augusztusban valódi hőség uralkodott. Nem is lehetett elviselni légkondicionáló nélkül a lakásban még éjjel sem. Igen kellemetlen volt, amikor elromlott a hűtőberendezés az autóban. Szeptemberben már sokkal kellemesebb volt az időjárás, akkor már nyitott ablak mellett is lehetett aludni. Forró szelek is fújtak, eső viszont csak néhány alkalommal esett. Az eső hiányát a növények nem szenvedték meg, naponta többször is locsolókocsikból öntözik a gyönyörű virágokat, a fákat, a pázsitot. Van is erre egy török közmondás: Olcsóbb a víznél, ami arra utal, hogy szinte ingyen van. Lenyűgözött az is, hogy a parkok rendezettek, az utcákon nincs szemét, vizet és ételt tesznek ki a kóbor állatoknak.
ÉLETRE SZÓLÓ ÉLMÉNYEK
Szabadnapom ritkán volt, így igyekeztem minél jobban kihasználni őket. Olyankor én is megmártóztam a Földközi-tenger kristálytiszta langyos vizében, felmentem a Taurosz-hegység tetejére, ejtőernyővel le is ereszkedtem róla, megcsodáltam Antalya óvárosát, ellátogattam a 130 méter hosszú akváriumba vagy éppen kalózhajóval hajókáztam. Kényeztettem magam a Hamamban, azaz a török fürdőben, delfinekkel fényképezkedtem és dinoszauruszok közt sétáltam. Aminek pedig a legjobban örültem, az az izraeli kirándulás volt, ahol a Holt-tengerben is fürödtem vagy inkább úgy mondom, hogy lebegtem. Ezek olyan élmények, amelyek egy életre megmaradnak, és csak miattuk is érdemes volt idegenvezető lenni Törökországban.
