Akik csak tiszta forrásból merítenek

Április végén Budapesten, a Műcsarnokban, 2000 négyzetméter területen a „legmívésebb” munkák kerültek bemutatásra. A látogatók a Gránátalma-díjas, temerini Csipkeverő és Kézi Hímző Csoport tagjainak öt csodaszép úri és egy torockói keresztszemes hímzésében is gyönyörködhettek. E hímző csoport a magyarországi versenyek közül rendszeresen részt vesz a békéscsabai Országos Textiles Konferencián, a budapesti Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállításon, a mezőkövesdi Százrózsás matyó hímzés kiállításon és a Kiss Jankó Bori Kiállításon. Zuberec Vera hímző népi iparművésszel, Varga Margittal, Pece Zsuzsannával, Kókai Irénkével és Simon Júliával a magyarországi megmérettetésekről, a sikerekről és a munkák elbírálásának módjáról beszélgettünk.

A szorgos asszonyok elmondták, az Országos Textiles Konferenciát kétévente rendezik meg Békéscsabán. A hímzőkből, szövőkből, fafaragókból, fazekasokból álló kézműves zsűri átnézi a beérkezett anyagot, és dönt arról, melyik munka kerülhet a kiállításra. A legutóbbin, a XVI.-on az 1200 beérkezett munkából 800-at állítottak ki a Munkácsy Házban és a helyi könyvtárban. Erdély, Partium, Burgenland, Délvidék és Kárpátalja kultúrájából meríthettek a hímzők. A temeriniek csoportosan fehér, vagdalásos ruszin hímzéssel pályáztak. Len alapanyagon fehér fonallal dolgoztak. Nagyon összetett, időigényes munkát végeztek. Az erős mezőnyben azonban nagy sikernek számít, hogy mindnyájuk munkáját kiállították. Simon Júlia hosszúkás, téglalap alakú terítőt készített, Varga Margit nagyterítőt, aztán a mintáját lekicsinyítette, és hímezett egy kisebb terítőt is. Ezenkívül Békéscsabán kiállították Zuberec Vera kis függönyét, a vitrázsát és egy terítőjét. A csoport kiemelt első díjat és pénzjutalmat kapott, Vera pedig a tervezői munkáért még Kiemelt Aranyfonal-díjban és pénzjutalomban is részesült.

Békéscsabán, az Országos Textiles Konferencián már 2012-ben első díjat nyertek csoportosan az úri és a galgamácsai fehér hímzéssel. 2014-ben újra első díjjal jutalmazták munkáikat, a keresztszemes és szabad rajzú torockói hímzéseket. Vera elmondta, hogy 2016-ban két garnitúra mályva színű, úri hímzéssel pályáztak.

– Nagy kihívás volt selyemmel varrni. A munkák szélét, ahol lehetett, csipkével díszítettük. Az úri hímzéses terítő szélét vagy vert csipkével, vagy egyszerű beszegéssel szoktuk díszíteni, én azonban a szélére borsókának nevezett öltést (kis lyukacskák) találtam ki, a főmotívumból pedig kiválasztottam egy aprót, amelyet Irénke is, én is köröskörül rávarrtam. A zsűri ezt a megoldást külön megdicsérte, mert a csipkedíszítés arra túl súlyos lett volna.

Az Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállítást ötévenként rendezik meg Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. A temerini Csipkeverő és Kézi Hímző Csoport első alkalommal bronz oklevelet kapott, második alkalommal, 2015-ben pedig a sok kiállított munkájukért nekik ítélték oda a legrangosabb díjat, a Gránátalma-díjat, és a szép pénzjutalmat. Zuberec Vera és Varga Margit részt vett a mezőkövesdi Százrózsás nevű matyó hímzés kiállításon is, amelyen Vera különdíjat kapott a tardi keresztszemes nagy terítőért, 2016-ban pedig a Kiss Jankó Bori mezőkövesdi, matyóhímző kiállításon (amelyet háromévente rendeznek meg), erős mezőnyben megszerezték az első díjat.

A sikeres kézmunkázók elmesélték, hogyan találtak egymásra. Vera sok-sok évvel ezelőtt Temerinben, az I. Helyi Közösségben tanított csipkekészítést. Pece Zsuzsanna tőle tanulta meg a gömöri öltést, a széleldolgozást és az igényesen hímzést is.

– Ha nem volt jó, bizony könyörtelenül kifejtette. Igaza volt. Mert így tanulunk, így fejlődünk.

Kókai Irénke gobelint varrt, csipkézett, horgolt, kötött, utána került Vera csoportjába.

– Tőle akartam megtanulni az úri hímzést, másoktól nem lehetett, mert nem a valódit varrták. Munka közben hatalmas nagyítót használok, mint a kozmetikusok, meg szemüveget. Büszke vagyok arra, hogy díjat kaptam úri hímzésért, torockói és galgamácsai hímzésért, valamint függönyért és két nagy, ebédlői asztalterítőért. A szép munkáimból egyeseket szinte mindennap használok, másokat odaajándékoztam a fiamnak és a lányomnak, mert ők és a férjem értékelik ezeket a népművészeti tárgyakat.

Varga Margit, amikor Irénkétől meghallotta, hogy Zuberec Vera vert csipkén is dolgozik, elhatározta, tőle tanul. Margit a szálszámolásos hímzéseket kedveli, a keresztszemeseket, a zoborvidékieket, a torockóiakat, most meg a dunántúli vagdalásosat készíti. 2010-ben Budapesten, a Néprajzi Múzeumban ki lett állítva a keresztszemes torockói mintájú terítője, amelyet ő tervezett és kivitelezett. Igazán boldog, hogy érte bronzéremmel jutalmazták.

A szarajevói születésű Simon Júlia Törökbecsén hallott Veráról. Felvette vele a kapcsolatot a Facebookon, így került a kézimunka-csoportjába.

– Azelőtt gobelinképet varrtam. Verának és a többieknek köszönhetem mindazt, amit már megtanultam. Nagyon megszerettem ezt a fajta kézimunkát, amelyhez sok idő, türelem kell.

Vera elmondta: nyakban ráncolt, népi ingeket is varrtak.

– Mikor ennek a fortélyát tanultam, ceruzával rajzolgattunk, de a könyvekből láttam, hogy szálakat kell számolni, ha az inget nyakban ráncoljuk. Sifonvásznon számoltuk a szálakat, és gyönyörűen beráncoltuk az inget. Az ujjára meg a nyakától lefelé vert csipke került. Az Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállításon Budapesten Kókai Irénke munkáját állították ki, öt évvel később pedig az enyémet.

Ezek a csodálatosan ügyes és biztos kezű, fürge ujjú, türelmes asszonyok nem eladásra dolgoznak. Azt mondták, rengeteg időbe telik egy-egy darab elkészítése, s ezt a munkát nem lehet megfizetni.

Általában Vera figyeli a pályázatokat, és közösen eldöntik, melyik érdekli őket. Ő tervezi meg a mintát – a többiek elkészítik a sablont –, és viszi rá a mintát az alapanyagra, majd megmutatja az öltéstechnikát. A munkát ki-ki otthon készíti el. Amikor szükség mutatkozik, hetente összejönnek, segítenek egymásnak.

Az alapanyagot Magyarországon szerzik be, mert nem mindegy például, hogy milyen a takácsvászon, amelyre varrják a keresztszemeset. Varga Margit gyönyörűen készíti a keresztszemes hímzést, de hogy az tökéletes legyen, megfelelő sűrűségű vásznat kell választani, különben nem lehet szépen eldolgozni a szálakat.

A hímző asszonyokkal arról is beszélgettünk, hogy Magyarországon más módon zsűriznek, mint Vajdaságban. Ott elismert néprajzosok, népművész mesterek bírálják el a munkákat. A kivitelező nem pályázhat önállóan. Előbb a tervezővel kell megbeszélnie, hogy részt szeretne venni a versenyen, és akkor a tervezője beadja a munkát. Békéscsabán, az Országos Textiles Konferencián például a zsűri kivetíti a munkákat, és elmondja, miért jó és miért nem jó a munka, s ebből sokat lehet tanulni.

– A Vajdasági Magyar Folklórközpontban tanultak után sok táborba, továbbképzésre jártam Magyarországra a Hagyományok Háza szervezésében – fűzte hozzá Vera. – Körülbelül tíz évig úri hímzést tanultam Schneider Imrénénél. Eljárok a békéscsabai nyári táborba, sok kiállításon csoportosan veszünk részt.

Hogy a temerini Csipkeverő és Kézi Hímző Csoport asszonyai igényesen dolgoznak, bizonyítja az is, hogy első díjas alkotásaik 2016-ban a békéscsabai kiállítás többi anyagával együtt Kínába kerültek, ahol kiállították őket.

További terveikkel kapcsolatban elmondták, mivel nagyon megkedvelték a vagdalásos hímzést, a Kiss Jankó Bori Kiállításra készítenek vagdalásos hímzést. Eddig olyat varrtak, hogy a motívum volt kivágva, a felület megmaradt. Most azonban összetettebb munkába kezdtek: a felületet kivágják, a motívumot díszítik, de megmarad az anyagban. Vera a tervek szerint a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete meghívására június 30-ától augusztus 4-éig Szerencs, Tokaj közelében, Tállya faluban, az Úrihímző Alkotótáborban gyakorlati oktatóként a résztvevőket az úri hímzés ötletvariációira és széleldolgozásokra fogja tanítani.

Margit, Zsuzsanna, Irénke, Júlia és Vera számára a hímzés kikapcsolódás is, öröm is.

– Az úri hímzést nagyító alatt készítjük. Nem könnyű selyemmel hímezni, viszont nagyon szép. Ünnepkor a csillogó aranyhímzés élőbbé, élénkebbé teszi a lakást.