Rendkívül tarka vízügyi év van mögöttünk. Számos olyan jelenségnek lehettünk szemtanúi, amilyenekre korábban nem volt példa. Ha netalán volt is, már elfelejtettük. Vagy nem figyeltünk fel a jelenségre, mert nem álltak rendelkezésünkre világhálós források, tehát nem tudtuk, hogy megtörtént.
A Duna vízgyűjtőjén az örök hó birodalmában sosem olvad el az összes hó (Fotó: Dávid Csilla)
A mögöttünk levő év kezdete előrevetítette annak lehetőségét, hogy a tavaszt meg a nyárelőt – szó szerint is – nem ússzuk meg szárazon. Január és február folyamán tekintélyes méretű hóvízkészlet halmozódott fel mind a Tisza, mind a Duna vízgyűjtőjén. Az ekkora hóvízkészletek szabályszerűen nagyvizeket szoktak eredményezni, esőzésekkel fűszerezve pedig akár árvízveszélyt is előidézhetnek. A hóvízkészletek méretét meg a számokat egyelőre elhanyagoljuk, hiszen nem keletkeztek sem nagyvizek, az árvizek gondolatával pedig csak a vízparti ügyeletes vészmadarak kacérkodtak. A hóolvadás időszakában ugyanis olyan időjárás alakult ki, amilyennel eddig csak imába foglalva találkozhattunk, a természetben már kevésbé.
Történt ugyanis – keretezzük be, és rakjuk ki a falra! –, hogy a hóolvadás többhetes időszakában nagy folyóink vízgyűjtőjére alig hullott csapadék. Amennyi hullott, annyi mind számtanilag, mind vízügyileg elhanyagolható, és szó szerint sem zavart sok vizet.
A Duna vízgyűjtőjének tarkasága következtében a hóolvadás arrafelé kissé hullámzott, ám esőzések hiányában a tájainkra befutó víztömegek még rendes árvízvédelmi készültségre sem ösztönözték az illetékeseket.
A Tisza vízgyűjtőjén még ennél is álomszerűbben alakultak a dolgok. A márciusi és az áprilisi hóolvadás időszakában a fokozatos felmelegedés következtében a hóhatár egyenletesen, szinte centizve emelkedett, és fokozatosan emésztette a havat. Ment ez így március második felétől kezdve, majd április közepére elfogyott a hó, és eközben nem voltak sem esőzések, sem újabb havazások. A hóolvadás vége felé a Tisza vízszintje már megközelítette a rendes árvízvédelmi szintet, ami még nem veszélyes. Csakhogy a vízállás-előrejelzések értelmében további, nagyjából egyméteres áradás volt várható házunk táján. Ekkor a Tisza helyenként már kiöntött a hullámtérre, és a további egy méter már kellemetlenséget okozott volna. Aztán ebből az egy méterből nem lett semmi, a tetőzés rajtaütésszerűen következett be. A vízparti önbeiktatott szaktekintélyek ádáz vitákat folytattak az ügyeletes vészmadarakkal arról, melyik csoportosulás babrálta el az előrejelzést, és hova lett az a Tisza-víz, amelynek további áradást kellett volna eredményeznie. Nem hiányzott az a víz senkinek, elmaradása csupán az említettek tekintélyén ejtett csorbát. De mégis hova lett?
A Tisza-tavat tavasszal feltöltik, a biztonságos üzemeltetés és az árvízvédelem miatt a téli időszakra pedig csökkenti a szintjét (Fotó: Dávid Csilla)
A Tisza-tóban marasztalták. Gyakorlat, hogy a Tisza-tó tavaszi feltöltését Kiskörénél az árhullám alakulásától függően hajtják végre. Félméteres vízszintemelkedésről van szó, a tározó területe 127 négyzetkilométer, tehát 63,5 millió köbméter víz kell hozzá. Aki otthonosan mozog a bonyolultabb számtani műveletek világában, eljátszadozhat a témával, hogy adott vízhozam mellett mekkora lett volna a Tisza szintje Zentánál, belekalkulálva a törökbecsei gát vízszintszabályozó hatásának visszaduzzasztását a megkövetelt tengerszint feletti magasságig, ami a csatorna bánáti ágának gravitációs feltöltését szolgálja az engedélyezett vízkivétel eléréséig… Valahogy így. De tény, hogy az árhullám az utolsó pillanatban és a hullámtér küszöbén torpant meg, és egy méterrel maradt adós. Valaki sokat imádkozhatott… Ezután zuhanásszerűen csökkent a Tisza vízszintje, majd leragadt a duzzasztotton, és június óta úgymond meg sem mozdult.
A Dunán azonban a duzzasztások másként sorakoznak, a mederviszonyok miatt másmilyenek, mint a Tiszán, és nincs is belőlük mindenütt, ahol a hajósok szívesen látnának egyet-egyet. Ráadásul legnagyobb folyónk igen hosszú szakaszon tavaly a mindenkori legalacsonyabb vízszintet tartotta hónapokon keresztül, diliházra érett állapotba kergetve a hajózási társaságok góréjait. Futólag mondjuk, hajón dolgozó hazánkfiától hallottuk, hogy a társaságnak, amelynél dolgozik, a Rajnán, a Dunán és a csatornán közlekedő mind a 38 hajója hónapokon át kikötve állt. Lesz még ennek böjtje, a Dunára derekas szabályozás vár. Ezt a hajózási társaságok akarják – nem kérdezve bennünket, kell-e az nekünk –, mert ha hajóik állnak, úszik a pénzük. A Tirol–Adria-csatorna, amely sokat javíthatna a helyzeten, egy egészen másik történek, róla alkalomadtán bővebben.
Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a csaknem kétszáz éve tartó vízállás-megfigyelések során mért legnagyobb meg legkisebb vízszintet is az utóbbi öt évben észlelték, számos közép-dunai vízmércén. Példának okáért: Budapestnél 2013-ban mérték a mindenkori legmagasabb vízállást, 2018-ban pedig a legalacsonyabbat. Ez nem a folyam pillanatnyi szeszélye, hanem a térség éghajlati változásainak a következménye. És nem is a mérce elhelyezkedésével magyarázható, hiszen tőle hegymenetben és völgymenetben is megismétlődő jelenségről van szó.
A szélsőséges kisvizek, amelyek a Felső-Dunán is tartósak voltak, karácsony és újév között szűntek meg. Igaz, csak átmenetileg, de annál látványosabban. A folyószakaszon három nap alatt 3–5 méteres áradásra került sor, amelyet zuhanásszerű apadás követett, s ennek következtében a víztükör ismét a hajósok idegszálait bodorító szinten landolt. Ez az áradás tájainkon is végigsöpört, azzal a különbséggel, hogy ilyen esetekben hozzánk az árhullám ellaposodva érkezik, tehát alacsonyabb, és tovább tart. A paranoiára hajlamosak miatt mondjuk, 50-es újvidéki vízre szinte bármekkora áradás érkezhet anélkül, hogy problémát okozzon. Egy másik, rejtettebb jelenségre azonban már most oda kell figyelni, mert nem az idén vette kezdetét, és beleillik a szélsőségeket halmozó tavalyi év cifra kínálatába. A hóvízkészlet alakulásáról van szó.
A vízgyűjtő területen a hóban felhalmozott vízkészlettel széles e vidéken december 1-jétől május 31-éig foglalkoznak, máskülönben csak kivételes esetekben nyúlnak a témához. A hóvízkészlet alakulása december folyamán igencsak furcsa volt. December 27-én a Duna vízgyűjtőjének Nagymaros feletti részén a hóban felhalmozott vízkészlet 4,4, a Tisza Szeged feletti vízgyűjtőjén pedig 3,5 köbkilométert tett ki. Ez azért furcsa, mert a Duna mentén észlelt rendszerint nemcsak több, hanem többszöröse a Tisza mentén észleltnek. A decemberi 3,5 köbkilométeres hóvízkészlet a Tisza vízgyűjtőjén viszont nemcsak ezért számít többnek a 4,4-es dunainál. A Duna vízgyűjtőjén ugyanis az örök hó birodalmában sosem olvad el az összes hó, hanem marad is valamennyi. A mostaniból több mint egy köbkilométer található ott, a maradék pedig kevesebb a Tisza vízgyűjtőjén észleltnél, amely az utolsó pehelyig el szokott olvadni.
A hóvízkészlet alakulása adott esetben nem a csapadék mennyiségén múlott. Az történt, hogy a Duna vízgyűjtőjén a hóhatár alatt hulló csapadék azonnal megindult a folyó felé, és ebből gerjedt három nap alatt a 3–5 méteres áradás.
A kézenfekvő magyarázat ellenére a jelenség szokatlan, az áradás intenzitása nemkülönben. Ahol és ahogy 2018-ban abbahagyta, 2019-ben úgy, és ott folytatja?
