A szenttamási Művelődési Otthon a helyi Hagyományápolók Klubjával közösen „Kulturális hagyományok napjai” elnevezéssel rendezvénysorozatot tartott, melyek célja a szerb és a magyar házasságkötésekhez és azt ezt megelőző eseményekhez fűződő hagyományok, szokások, öltözékek bemutatása volt.
A felújított moziteremben szeptember utolsó csütörtökén divatbemutató volt, ahol a szépszámú közönség régi és új menyasszonyi ruhákat, továbbá a később bevezetett menyecskeruhákból tekinthetett meg néhányat. A szervezők először a Vajdasági Múzeumtól kölcsönkapott fekete színű menyasszonyi ruhát mutatták be, amely a XIX. század első felében volt divat, továbbá a szenttamási Bergel családtól kölcsönkapott vőlegényöltözéket, amely 1930-ból ered. Az esküvői ruhák történetének ismertetése mellett a kifutón és a színpadon egymást váltották a modellek, bemutatva a XX. században divatos fehér színű menyasszonyi ruhákat. Egy újvidéki menyasszonyiruha-szalon a mostani ruhák modelljeiből is bemutatott néhányat, majd a menyecskeruhák bemutatójára került sor. Mint ismeretes, ez a ruha hagyományosan piros vagy bordó színű, és mint a helyszínen hallottuk, rá vonatkozóan ma már nincsenek előírások. Bármelyik szín elfogadott, kivétel a fehér. A menyecskeruhák esetében még mindig dobogós helyen áll a magyaros szabású, zsinóros, piros vagy bordó színű, fehér köténykés ruha, vagy a régi időkben „babos ruhának” nevezett pöttyös ruha. A szenttamási közönség ebből is láthatott egyedi darabokat.
Másnap, a Kultúrotthon galériájában megnyílott az a kiállítás, amelyen a valamikori nász-törölközők, esküvői virágok és kitűzők sokasága volt látható. A megnyitó után a jelenlévőknek Ljiljana Trifunović, az újvidéki székhelyű Vajdasági Múzeum néprajzkutatója tartott előadást. A vetítő segítségével bemutatott és a témához szorosan kapcsolódó előadást követően a szakember a Magyar Szónak elmondta, megpróbált párhuzamot vonni a hagyományos és modern esküvői szokások között, kiemelve az ezeket megelőző és jellemző eseményeket, az egykori és mai divatos nász-jelképeket, de szó volt a hozományokról és a lakodalmas öltözékről is.
-- Sok olyan esküvői fogalom van, amelyek idővel csaknem teljesen eltűntek térségünkből. Itt elsősorban a házasságkötést megelőző folyamatnak és magának a lakodalomnak a lerövidült időtartamára, azaz az esküvői ceremónia teljes lerövidülésére gondolok. Ma már nem divatosak a többnapos-, igazi hangulatot teremtő lakodalmak, hiszen rohanó világban élünk, senki sem fog három napig mulatozni. Nincs rá sem hely, sem idő, sem pénz, de türelem sem. Az esküvő napján a menyasszony sem öltözik át menyecskeruhába, és kiment divatból a kikérés is. Valamikor egy lány sem mehetett férjhez megfelelő hozomány nélkül, ezt a hagyományt még a szegényebb családok is tiszteletben tartották. A hozomány új törölközőkből, ágyneműkből, ruhákból állt, és ezek többségét tulipános ládába téve vitték el otthonról, azaz az új házba, ahova az ifjú pár költözött. Mára ez már teljesen feledésbe merült. Rohanó világunkban viszont mindenképpen módot kell találnunk arra, hogy megőrizzük és továbbadjuk a lakodalomhoz fűződő értékeket és szokásokat – mondta többek között a néprajzkutató.
A Stevan Kaćanski-Bard Művelődési Egyesület, a Hagyományápolók Klubja és a Művelődési Otthon közös szervezésében szeptember 29-én bemutatásra került egy szerb–magyar hagyományos lakodalom, melynek célja ugyancsak az eseményhez kapcsolódó régi hagyományok „élőben” történő bemutatása, felelevenítése volt. A „vőlegény” a szerb szokásoknak és hagyományoknak megfelelő készülődését az öltözködéstől a menyasszonyos házhoz való indulásig a Művelődési Otthonban nézhettük végig, az ehhez kapcsolódó tudnivalókat pedig a vőfély tolmácsolta. Miután lezajlott a készülődési ceremónia, a vőlegény vendégserege jó hangulatban, tamburazenekar kíséretében, gyalogosan és fiákeron vonult a menyasszonyos házig. Az elképzelt menyasszonyos háznak a Hagyományápoló Klub helységei és udvara adott otthont, ahol a magyar szokásokkal összhangban készültek fel a vőlegény és a násznép fogadására. A „menyasszony” és vendégei az elmaradhatatlan vőféllyel, hagyományos lakodalmas kaláccsal, édességgel, pálinkával, magyar lakodalmas zenével és jó hangulatban várták a vőlegényt és kíséretét. Az érkező vendégeket kaláccsal és édességgel kínálták, majd a vendégsereg a menyasszonyos ház udvarában a vőfélyekkel vonult a házigazda és a menyasszony elé. Akárcsak a régi időkben, a vendégek elmondták milyen szándékkal érkeztek, a magyar vőfély pedig próbára tette a vőlegényt, és miután megbizonyosodott a vőlegény tudásáról, áldását adta a házasságra. Ezután következett a szokásos búcsúzkodás a szülőktől, nagyszülőktől és a rokonságtól, majd a násznép néhány ropogós tánccal elköszönt a menyasszonyos háztól. A lakodalmas menet visszafelé is énekszóval és vidám hangulatban vonult végig a városon. A Művelődési Otthon udvarában terített asztalok, az örömapa és örömanya, valamint a kíváncsiskodó szomszédok, ismerősök serege fogadta az ifjú párt. Az ezt követő hagyományos lakodalmas vacsora és dínomdánom a vőfélyek közreműködésével igazán nagyszerűre sikeredett.
