Szendrőn (Smederevón), egy nyugalmazott hajóskapitánytól hallottam, hogy Monostorszegen (Bački Monoštoron), a valamikori Bodrogon él egy ember, aki csónakokat készít, és akiről később azt is megtudtam, hogy Szerbiában ő az egyetlen, akinek a csónakasztalos mesterséghez iparengedélye van. A kapitány egy dunai sajkát, középkori folyami hajót készíttet vele, amelyet majd idegenforgalmi célokra használ.
Rang Đura műhelye a falu végén van, a töltésnél. A ház előtt egy csónak áll, a ház falán pedig egy fából készült cégtábla jelzi, hogy jó helyen járunk.
Az udvart szinte teljes hosszában elfoglalja a készülő sajka váza. A mester kissé eltávolodva tőle nézi, szemlélgeti.
– Hát, kemény fába vágtam a fejszém – panaszolja –, amikor elvállaltam a munkát, nem tudtam, hogy hiányos tervrajzokat kapok. Milan Stefanović, a szendrői hajóskapitány barátja könyvekben közölt rajzok alapján kezdte el készíteni ennek a sajkának a tervrajzait, ám alig dolgozott a terveken egy hetet, meghalt, így Milan hiányos rajzokat hozott. Egy hajógyári mérnök ismerősöm segít, komputeren tervezi meg a hiányzó részeket, adja meg a méreteket.
A műhelybe vezet és kiteríti elébem a rajzokat.
– Ha csak egyszer, akár képen, láttam volna egy sajkát, már régen készen lennék vele. Május derekán fogtam hozzá a munkához, két-három hét alatt befejezhettem volna. Azonban ilyen hiányos tervrajzokkal nem tudtam mit kezdeni. Még egy kis gondom van, nem tudom, milyen lesz a hajó fara. Ha ez a talány is megoldódik, a sajkát egy-két hét alatt vízre bocsáthatjuk.
A hajó méreteiről faggatom a mestert.
– Tizenkét méter a hossza, és csaknem három méter a szélessége. Súlya körülbelül három tonna lesz. Tizenkét evezője lesz. Persze az evezők inkább csak díszként szolgálnak, mert a hajót motor hajtja majd. Milan azt mondta, majd egyszer árbocot is szerelünk rá, hogy pontosan úgy nézzen ki, ahogyan a korabeli sajkák. Most erre már nem volt pénze.
A kiterített tervrajzok alatt egy készülőfélben levő ladik fekszik. A műhelyben különböző asztalosszerszámok, gépek.
– Édesapám egy ilyen, négyméteres ladikot egy hétig gyártott, én három-négy nap alatt elkészítem ezekkel a szerszámokkal. Az ő szerszámai emlékként ott lógnak a falon. Én már nem kézzel fűrészelem a fát, és a csónak orrának hajlítását sem kötelekkel végzem, hanem egy általam szerkesztett hajlító szerkezettel. Egy nap alatt elkészül a csónak és két-három nap kell a festéshez.
Elmondja, hogy sem az édesapja, sem ő nem a csónakasztalos szakmát tanulták ki. Apja villanyszerelő volt, és amikor nyugdíjba vonult, csónakokat kezdett csinálni.
– Én pedig autóbádogosként dolgoztam, de közben segítettem édesapámnak is. Hét évvel ezelőtt két csónakra is felvette az előleget, és mielőtt azokat elkészítette volna, meghalt. Nekem kellett a munkáját befejeznem. A megrendelők elégedettek voltak. Az autóbádogos szakmával 2002-ben már nem tudtam keresni, és a műhely sem felelt meg az előírásoknak, komoly beruházást kellett volna eszközölnöm, ezért úgy döntöttem, hogy kimondottan csónakkészítéssel foglalkozom. Bejegyeztettem a műhelyt, és tudomásom szerint én vagyok Szerbiában az egyetlen iparengedéllyel rendelkező csónakasztalos. A faluban még ketten gyártanak csónakokat, de másodállásban. Évente öt-hat ladikot készítenek. Én tavaly százkettőt gyártottam, az idén már hetvenkettőt, kisebbet, nagyobbat, ki milyet rendelt. A halászok nagyobb csónakot rendelnek. Az elsőt egy bezdáni halásznak készítettem. Társának is megtetszett, és ő is rendelt egyet, majd a másik, a harmadik. Ma a magyar határtól egészen Palánkáig minden halász az általam készített csónakból halászik. Vajdaságban nincsen olyan víz, amelyben ne úszna legalább egy ladikom, de voltak már osztrák, magyar, horvát, sőt holland megrendelőim is. Egy osztrák múzeum számára is fabrikáltam egyet.
Mivel vízközelben élek, titkos tervem egyike, hogy egy napon csónakot veszek. Ezt közlöm is a mesterrel.
– A csónak ára attól függ, hogy milyen fából készül. Mondjuk a nyárfából készült négyméteres ladik ára 180 euró. Ugyanez feketefenyőből 200, tölgyből pedig 250 euróba kerül. A tölgyfából készült csónakot huszonöt év után is vízre lehet engedni. A nyárfából készültet már öt-hat év múlva a tűzbe lehet vetni. Ezek a mai, keresztezett nyárfák azért gyengék, mert gyorsan növesztik őket. A nyárfa viszont a legkönnyebb. A négyméteres csónak nem nehezebb hetven kilogrammnál, így könnyen a partra emelhető. Csónakokat készítenek fűzfából is, de manapság kevés a fűzfa. Nemrég gyártottam egy hatméteres halászcsónakot tölgyfából. Meg is nézhetik, házunk udvarában áll. Még nincs vevője. Ötszáz eurót kérek érte. A sajkának a bordáit kőrisből csináltam, a többi része fenyőből lesz. Egyébként az evezőknek is legtöbbször kőrist használok, de megfelel az eperfa és a hárs is.
Megnézzük a tölgyfából készült halászbárkát. Gyönyörű. Ám szép a mellette fekvő négyméteres ladik is. Ha majd egyszer csónakvásárlásra szánom magam, ilyet veszek. Egy kis tölgyfaladikot. (Fotó: Dávid Csilla)
Az evező kőrisből, eperfából vagy hársfából készül
“Édesapám még ezt használta szorítóként”
