Ivanovics Zsolt műépítész. Hat évvel ezelőtt fejezte be az egyetemet Belgrádban. Diplomaként egy szokatlan témát választott. Más diákoktól eltérően ő nem egy lakóépületet, templomot, hidat, vasútállomást… tervezett, hanem egy szállodát. De nem akármilyent –, egy szállodát az űrben. Miután megvédte diplomamunkáját, tanára a következő szavakkal gratulált neki: fiatalember, ön a világ első világűri műépítésze.
Újvidéki irodájában ülünk többedmagunkkal. Itt van a büszke apa, és itt van a kedves felesége is, Ana Ferik-Ivanovič. Ő szintén műépítész, azzal a különbséggel, hogy őt a világűr különösebben nem vonzza, és nem Belgrádban, hanem Pozsonyban szerzett oklevelet. Ők ketten Újvidéken, és nemcsak itt, már több mint ötven lakóépületet és egyéb létesítményt (többek között a Nagy Testvér valóság-show belgrádi lakóinak házát is) terveztek az elmúlt négy év alatt. Hogy miképpen látja egy műépítész házaspár egy város arcát, miképpen formálná arculatát, arról egy másik alkalommal beszélgetünk. Ezúttal egy sokkal komolyabb kirándulást teszünk egy városi körsétánál. Ellátogatunk Zsolt világűri szállodájába.
– Ha ez a szálloda már létezne, mennyibe kerülne a néhány napos üdülés az űrben?
– Azt hiszem, hogy nem mondok sokat, ha egyhetes ott-tartózkodásért kétmillió dollárt kérne az űrturizmussal foglalkozó utazási iroda.
– Ennyi pénzért mit kapna a vendég?
– Először is, nem mindenki juthat fel az űrbe. Nemcsak anyagi, okokból kifolyólag, hanem egészségi okokból is. De nem azért, mert ez a szálloda messze lenne a Földtől és sokat kellene utazni. Egyáltalán nem lenne messze, mindössze 380 kilométer távolságra tőlünk. Innen, Újvidéktől a tengerpart is messzebb van. Diplomamunkám része volt az is, hogy megindokoljam, miért építenénk szállodát az űrben. Hát a súlytalanság állapota egy különleges élmény lehet, meg aztán a magasból a Földet nézni. Előirányoztam egy kis űrbéli kiruccanást is. Nem sétát, mert az egy egyszerű turista számára veszélyes lehet. Aki a szállodából ki szeretne lépni, egy platóra állna, amelyhez odarögzítené a szálloda alkalmazottja, és egy kar segítségével az űrbe helyezné. A világűri szállodába terveztem egy medencét és egy kosárlabdapályát is. A medence egy zárt terem, térfogatának egy része, mondjuk egyharmada, víz. Persze a medencében nem lehetne úszni, fejeseket ugrálni, ugyanis a víz is, az ember is lebegne. Itt tulajdonképpen játszani lehetne a vízzel. A kosárlabdapálya szintén egy terem, melynek két végén egy-egy nyílás lenne, és az emberek a térben lebegve, egymásnak dobálva helyeznék a labdát ebbe a nyílásba. Azt hiszem, hogy a szex is érdekes lenne ebben a szállodában. Igaz, valaki azt mondta, hogy nem valószínű, hogy élveznek majd benne a turisták, ugyanis a nemi aktusnál kell egy kontra, ami az űrben nincs.
– A tervben nem látom az éttermet, a konyhát.
– Az űrben nincs konyha, nincs étterem. Ott nem lehet főzni. Végül is milyen űri különlegességeket lehetne a vendégeknek ajánlani? A súlytalanság állapota miatt a turista aligha tudna egy tányérból egy kanálnyi levest megenni. Ebben a szállodában, ugyanúgy, mint bármelyik űrállomáson, az űrhajósok elsősorban folyékony ételt kapnának, amit a dobozban már előre beépített szalmaszálon szívnának ki. Hát nem valami kecsegtető, de ennél többet nem kínálhatunk.
– És hogyan tisztálkodhatnánk?
– Több gondot kellett megoldanom, közöttük volt ez is. Az űrhajósok a kezdetben pelenkát viseltek, ma pedig szívócsöveket szerelnek fel rájuk. A vécékagyló testre szabott lenne, amire ha ráül az ember, teljesen a testéhez tapadna és egy csövön át szivattyú segítségével a kagylóból minden ürülék eltávozna. A zuhanyozás is komplikált az űrben. Egy zárt kapszulában történik, amelyben az ember tartja magát, a vízpermet pedig minden oldalról fecskendezi. Egy szivattyú innen is a vizet azonnal kiszívja. Egyébként a víz gondot jelent ilyen helyen. Elsősorban az odaszállítása. A vízre viszont nagy szükség van, ugyanis ebből nyerhető az oxigén. A jelenlegi technológiával egy ilyen űrállomáson a víz 99 százaléka újraértékesíthető, ez viszont könnyítést jelent.
– Az űrben is kell aludni?
– Persze. Szállodámnak – amelynek átmérője tizenkét méter – öt szintje lenne, négy szinten lennének a szobák, egy szinten pedig a már említett uszoda és sportpálya. Minden szinten, vagy minden hengerben hét-hét szoba lenne. Azért terveztem ennyit, mert ma egy Shuttle annyi utast tud szállítani, amennyi egyszerre a szállodában elfér. Egy űrrepülőgép utazása ma húszmillió dollár, ezért aligha képzelhető el, hogy egyszerre több is felszállna a turistákkal. Mindenkinek tehát saját szobája lenne, illetve volnának egy- és kétágyas szobák. Az ágyak a falhoz lennének rögzítve és úgy néznének ki, mint egy hatalmas alvózsák. Mindegyik ágyból az ablakon át a Földet lehetne nézni. De a szállodának kupolája is lenne, ahonnan szemlélni lehetne a Földet. Az egész épület úgy állna az űrben, hogy a napkollektorai folyamatosan a Nap felé lennének fordítva, a kupola pedig a Föld felé.
– Térjünk vissza kissé a Földre, méghozzá az egyetemre. Ahhoz, hogy valaki oklevelet szerezzen egy építészeti egyetemen, nagyon komoly diplomamunkát kell elkészítenie. Ezt a munkát a tanárok nem tartották komolytalannak?
– Hát, mit mondjak. Nem tartották, de le akartak beszélni róla. Mentorom nyíltan megmondta, hogy ő ebben nem tud segíteni, de itt senki más sem tudott segíteni. Ezért teljes egy évig csak az adatokat gyűjtöttem, először a világhálóról, majd könyvekből, folyóiratokból. Persze felvettem a kapcsolatot a szokatlan helyek építészeivel is, az Egyesült Államokban létezik egy ilyen intézet, amelyben, mondjuk, tengeralatti városokat terveznek. Diplomamunkám bemutatására tizenöt percet kaptam, ezt követően több mint másfél órát kérdezgettek a tanárok. Számtalan szakmai, műszaki és egyéb kérdést érdekelte őket, amelyekre válaszolnom kellett. Örömmel tettem, ugyanis ez a témakör, az űr és az élet az űrben már gyerekkorom óta érdekel. Ezzel a munkámmal tulajdonképpen megvalósítottam egy gyerekkori álmomat. A többi már a kivitelezők dolga… (Fotó: Dávid Csilla)
