Kétévente július elején tíz napra a Duna menti régiók és városok képviselői találkoznak Ulmban, hogy ünnepeljék a Dunát, bemutassák egymás kultúráját, hagyományait és szokásait, egyszerűen csak azért, mert ilyenkor van a Duna-fesztivál. Ulm egyetemi város, Baden-Württenberg tartomány és Bajorország határán, közvetlenül a Duna jobb partján fekszik, 120 ezer lakosa van. Azt szokták mondani, hogy Németország egyik legkisebb nagyvárosa. A túloldalon Ulm ikervárosa, Neu-Ulm helyezkedik el és a Duna-fesztivál idejére a két kis-nagy város összefonódik, hiszen a rendezvényeket megtartják itt is, ott is, a Duna partján.
Ulm a Duna forrásától a Fekete-erdő kapujában lévő Donauenschingentől alig 60 kilométerre van, mondhatni, ezen a szakaszon nekünk, vajdaságiaknak szinte felismerhetetlen a Duna. Még a Tiszánál is keskenyebb, nagyon hideg a vize, sebesen folyik, és a legjobb akarattal sem nevezhető kéknek. Egyértelműen a piszkos szürke lenne a legtalálóbb a víz színére vonatkoztatva. Érdekes módon sem az egyik, sem a másik parton nincs strand, ebből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy az idevalósiak nemigen fürdenek a Duna vizében. Természetesen beledugtam a kezem, s mondhatom, jéghidegnek bizonyult.
Valamikor régen, a dunai hajózás fejállomása volt Ulm, fából készült tutajokkal bonyolították le a forgalmat. Ezeket az érdekes hajócskákat még ma is megtekinthetjük, ők ulmi skatulyáknak nevezik. A dunai forgalom Ulmnál akkor szakadt végérvényesen meg, amikor Regensburgnál megépítették a 14 íves hidat, amely alatt a nagyobb hajók már nem fértek el, de az ulmiak nem keseredtek el, újabb megélhetést találtak maguknak, fejlesztették az ipart, s ezen a vidéken bizony mezőgazdasággal is sikerrel foglalkoztak. Kedvesek, előzékenyek az ottani polgárok, remélem, hogy nemcsak a fesztivál idején, mert akkor különösen vendégszeretőek.
A vajdasági küldöttséget Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke vezette, aki Neu Ulmban a szabadtéri megnyitó alkalmával három nyelven köszöntötte a közönséget. A vajdaságiak bemutatkozó sátra óriási volt, nagyon szép, és nagy látogatottságnak örvendett. Egyébként az a szokás, hogy az ulmi Duna-part mentén 10 napig sátrakat, faházakat állítanak fel, és ott bemutatják, hogy miben a legjobb egy-egy Duna menti régió, város. Leginkább a kézművesek aranybányája ez, a helyszínen varrták például a szalmakalapot, láthattunk nemezelést, gölöncsért munka közben, kő- és fafaragást, különböző lámpákat, kőbe faragott arcfigurákat mutattak be. A kovácsmesterség rejtélyeivel is megismerkedtünk, persze a legtöbb volt a népművészeti dísztárgy és a különböző édesség, no meg egy-egy konyha sajátosságaiból sem volt hiány. Vajdasági részről az erzsébetlaki kézimunka-egyesület legszorgalmasabb tagjai mutatkoztak be az ulmi közönségnek, valamennyien ügyesen kézimunkáznak, ezenkívül süteményeket is készítettek a bemutatóra. Nagy volt a keletje a mákos és a diós bejglinek, azonban a legnagyobb sikert az általuk szexi nápolyinak keresztelt, két ostyalap között főzött dió, és ki tudja még milyen krémmel töltött csemege aratta. Állítólag aki ezt megkóstolta, csak dicsérni tudta. Simon Annus, az egyesület vezetője nyolc éve dolgozik az asszonyokkal, sikerrel, mert etnoszuvenir-üzletet is nyitottak Erzsébetlakon, ahova csábítják a turistákat. A legszebb termékeikből válogattak, s bizony a fesztivál látogatói gyakran vásároltak is tőlük. Annus azt mesélte, hogy az ő falujuknak az a sajátossága, hogy mindenki legalább négy nyelven beszél, igaz – bevallotta –, ők egymás között nagyszerűen megértik egymást, még akkor is, ha a szerb, magyar, szlovák és a bolgár nyelvet ötvözik. Gyakran előfordul körükben, hogy a mondatot szerbül kezdik és bolgárul folytatják. Bizonyos kifejezéseket csak magyarul ismernek, mint például a fáradt olaj, s végül a szlovák nyelvet is belekeverik a mondókájukba. Azt állítja, sokan a csodájukra járnak, s hogy ezt méltóképpen képviseljék Ulmban, szlovák, magyar és bolgár népviseletbe öltöztek, ami nagy sikert aratott. Hogy kik az ügyes kézimunkázók, ezúttal felsoroljuk őket: Dolina Katarina, Marija Hanyik, Mara Hroncsik és Logó Erzsébet. Legtöbbjük varrott kézimunkát készít, ám nem akárhogyan, mert képzett népművészek foglalkoztak velük. Pontosan meg tudják különböztetni a motívumokat és a stílusokat.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy meglehetősen borsos árat kértek azért, amit a sátorokban a fesztivál zsibvásárján árultak, de egyértelmű, hogy a fesztiválnak üzleti jellege is van. Talán kicsit túlzás volt az, hogy a fesztiválos reklámtáskákat másfél euróért, a jelvényt egyért kínálták, és Ulm jelképe, a veréb, agyagból készítve, szuvenírként négy euróba került.
Ugyanez nem mondható el a belvárosi üzletekre, hiszen a nyári nagy leárazás, úgy látszik, hogy Ulmban már júliusban elkezdődik, így a legnagyobb helyi áruházban, a Kaufhofban, először minden leárazásra ítélt termék esetében többszörösen lesrófolták az árat, úgyhogy a cédulán több pirossal áthúzott feljegyzés szerepelt, majd amikor a vevő kiválasztotta a számára kecsegtető terméket, a pénztárnál újabb meglepetés érte. A már leárazott termék árából még 20 százalékot levettek. És ezt minden egyes termék esetében megtették a pénztárosnők, még véletlenül sem csaptak be senkit. Ez az igazi árleszállítás, a mi kereskedőink és az üzletpolitikát vezetők tanulhatnának tőlük.
Egyébként is sok mindent lehetne a németektől elsajátítani, például a város ékessége a Münster-templom, előtte óriási tér áll, és a hét egyik napján pillanatok alatt átalakul piactérré. Lakókocsikkal, kisebb teherautókkal érkeznek az árusok, benépesül a tér, mindenféle portékát kínálnak, és amikor befejeződik a piac, nyomtalanul eltűnik minden. Még egy eldobott gyufaszálat sem lehet találni.
A vasárnapi misére mentünk a templomba, az erzsébetlaki asszonyok azt mondták, hogy az ő falujukban az a szokás, hogy az emberek a vasárnapi templomlátogatás idejére csinosan felöltöznek, ahogy mondani szokás, megadják a módját. Nos, a németek sokkal lazábban viselkedtek, úgy jelentek meg a nagymisén vasárnap délelőtt, mintha a piacra ugrottak volna le zöldséget venni az ebédhez, vagy éppen közeli uszodába vagy fitneszközpontba készültek volna úszni vagy futni egy-két kört. Úgy látszik, hogy náluk ez a szokás.
