Talán sokan arra készültek, hogy a jubiláris, 40. Magyar Filmszemlén olyan élményben lesz részük január 29-e és február 3-a között Budapesten, amire majd egész évben szívesen emlékezhetnek, fel-fel idézve egy-két felejthetetlen pillanatot.
Ehhez képest fények, pompa, csillogás és bárminemű kísérletezés nélkül zajlottak az események, úgy ahogy az egyébként történt a korábbi magyar filmfesztiválok alkalmával. Volt egy kis szakmai vita, ami majdnem botrányos méreteket öltött a filmes szakmán belüli ellentétek mezején, a még állami kézben lévő három filmstúdió privatizálása miatt, de végül is lecsillapodott oly módon, hogy felfüggesztették egy időre a magánosítást. A világgazdasági válság leküzdésének szellemében takarékosságot hirdetve ezúttal elmaradtak az exkluzív fogadások, a gazdagon terített asztalok, a nagyestélyik, a szmokingok bemutatása, és az ital se folyt olyan bőven, mint ahogy az korábban történt. Viszont a magyar film évi seregszemléjén immáron 40. alkalommal összegyűlő magyar filmkészítők apraja-nagyja egy hétig a figyelem központjában állt, minden létező magyarországi média leste a rezdüléseket, külföldről pedig vagy kétszázan érkeztek, ugyanebből a célból.
A megnyitó ünnepséget a kongresszusi központban tartották meg, amelyet megközelíteni se volt egyszerű, úgy körülbástyázták televíziós közvetítő kocsikkal. Így az ilyesmiben járatlanoknak alig sikerült bejutniuk a fesztiválra. Mintha csak Hollywoodban jártunk volna, mindenhol operatőrök és fotósok várták az érkezőket. Persze, mi mégis Közép-Európában voltunk, itt nincs vörös szőnyeg, elkápráztató csillogás, de ezúttal még az igazi ünnepi hangulat is hiányzott, s ami a legmeglepőbb, az óriási kongresszusi központ nagytermében sok szék üresen maradt, úgy látszik a meghívott vendégeknek más dolguk akadt.
Egyértelműen az est fénypontja Törőcsik Mari megjelenése volt, aki formálisan megnyitotta a 40. Magyar Filmszemlét, ezekkel a szavakkal: – Elég messziről jöttem vissza, hogy színpadra álljak és üdvözöljem önöket.
A betegségéből felépült művésznőt szeretettel fogadták, de megközelíteni senkinek se volt szabad, mert ettől az orvosok az influenza miatt eltiltották. Úgy hogy csak bevonult a színpadra mosolygott, megfürdött a tapsviharban és átvett számos sárga rózsát, amelyet barokk ruhába öltözött ifjú hölgyek és urak adtak át neki. A Nemzet Színésze betegsége után nem veszítette el a humorát. A reflektorfény jó hatással volt rá, s még abból is viccet csinált, hogy csak az egyik kezével tudta átvenni a virágokat, mert a jobb kezével még mindig nem tud fogni.
A másik nagy sztár ezen az estén az életműdíjjal kitüntetett Bacsó Péter filmrendező volt, aki a tavalyi szemlén még botra támaszkodva jelent meg, az idén viszont már tolószékben hozták el a ceremóniára. Bacsó Péternek csak az egészségi állapota romlott meg, a jókedvét nem veszítette el, a következőket nyilatkozta:
Hatvan éve téblábolok a filmgyártás lépcsőin, voltam asszisztens, dramaturg, gyártásvezető, én csak egyszerűen filmeket akartam csinálni. Eszembe se jutott egyszer se, hogy egy életművel bíbelődjek.
A nyitóünnepséget az M1-es híradójából jól ismert B. Tóth Kriszta vezette, kiválóan, s talán ennek köszönhetően peregtek az események.
Talán a megnyitó gördülékenységét csak a február 3-án este, ugyanezen a helyszínen megrendezett záróünnepség gálája tudta felülmúlni, amelyet az imént említett műsorvezető hölgy és a közkedvelt humorista, Hajós András együttes erővel vezetett. Hajós még énekelt is gitár kíséretben, és kacagtatta a közönséget, azzal kezdve a köszöntőt, hogy fejezzük be gyorsan ezt a gálát, mert a záróünnepségre úgyis csak a vesztesek jöttek el. Majd biztatóan hozzáfűzte, és ez lett a műsor mottója: veszíteni tudni kell! Az eredményhirdetést a szakma kíváncsian várta, s mint 40 éven át szinte mindig, most is több meglepetés született, közülük is a legszenzációsabb Mátyássy Áron az Utolsó idő című filmje, amely fődíjas lett, a tavaly alapított Aranyorsóval jutalmazták. A legjobb rendezői díj Gárdos Péter Tréfájának járt, a legjobb közönségfilm Herendi Gábor Valami Amerika 2. című alkotása lett, a legjobb férfi alakításért járó díjat Lukáts Andor, a legjobb színésznőit pedig Ubrankovics Júlia kapta. Hogy ki mennyire volt elégedett, az minden bizonnyal csak később fog kiderülni.
Vajda Katalin, a Magyar Filmunió fesztivál menedzsere megelégedéssel összegezte a történteket lapunknak:
– Ez egy nagyon jó filmszemle volt, a 40. filmmustrán sok szép játékfilm, dokumentum-, kisjátékfilm szerepelt a versenyben, s ami nagyon fontos, először tévéfilm is részt vett a filmszemlén. Ebből valószínűleg hagyomány lesz a jövőben, s azt is tovább fogjuk ápolni, hogy mindenféle műfaj bemutathassa alkotásait és betekintést nyerjünk abba, hogy miként, hogyan rezdül, mozdul és változik a filmvilág. Mondhatom, hogy meglepően látogatott volt a szemle, meghaladta a korábbi évek minden rekordját, több mint 50 000 látogatója volt. Ez egyértelműen arról tanúskodik, hogy Magyarországon a magyar filmek iránt roppant nagy az érdeklődés.
Vezér Éva, a Magyar Filmunió vezérigazgatója jobbára abból a szemszögből értékelte a filmeket, hogy vajon mit tudnak a bemutatottak közül külföldön is forgalmazni. Különös elégedettséggel töltötte el, hogy a versenyben levő 18 játékfilm közül hetet első filmes készített, amely hihetetlen szám ehhez az arányhoz képest. Szerinte sok nagyon tehetséges ifjú filmes van Magyarországon, akik versenyképes, külföldön is bemutatható és forgalmazható alkotásokat tudnak készíteni. Konkrét filmekről szólva a következőket mondta el lapunknak:
Törőcsik Mari meghatódottan a színpadon
Bacsó Péter filmrendező az Életmű díjért tolószékben de szellemileg frissen érkezett
Vajda Katalin, a Magyar Filmunió fesztiváligazgatója
A Made in Hungaria című filmet vetítették a zárórendezvényen, a sárga ruhás táncos pár ezt hivatott reklámozni
