Ragyogó napsütésben, virágzó orgonák tavaszillatában fürödve tarthatta meg a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete harmadik elődöntőjét április 18-án Csonoplyán. Az anyanyelvápolókkal.
A közönség
A Törpék énekszóval érkeznek haza a bányából (Nemesmilitics, Hófehérke és a hét törpe)
Munkában a zsűri
Felvonul a násznép. Balról a díjazott Mátyus Lilla a menyasszony szerepében (Nemesmilitics, A libapásztor lányka)
Lúdas Matyi ezúttal az erdőben szeretné móresre tanítani Döbrögit. Jobbról a díjazott Pacsa Áron mint Döbrögi (Csonoplya, Lúdas Matyi)
A királyságát felosztani kész Király három leányával. Jobbról az első díjazott Dražić Vanja (Csonoplya, A só)
A helyi kultúrotthon tágas, magas, óriási színpadú színháztermében, amelyben még nyaranta is hűvös van, ezúttal mintha még többen szorongtak volna, mint tavaly. Nem csoda, hisz a szülők, nagyszülők és a testvérek is eljöttek, hogy személyesen győződjenek meg róla, mennyit fejlődött tavaly óta a szemük fénye, aki, lám, a színpadon már úgy jön-megy, érvel, énekel és táncol, mint egy igazi színész. Pedig, mint a két anyanyelvápoló tanítónő, a nemesmiliticsi Szabó Márta és a csonoplyai Krizsán Valéria elmondták, bizony kemény munkába kerül oda feljutni. Sokuknak (és oktatóiknak is) bizony hosszú hónapok munkájába telik, amíg egyáltalán megértik szerepük mondandóját, a szavak értelmét. Hisz vannak osztályok, amelyeknek tanulói otthon egy kukkot sem hallanak magyarul. Annyit tudnak csak hallomásból, hogy talán valamelyik dédnagyanyjuk volt magyar, vagy még az sem. S olykor nagy felfedezést jelent a számukra, amikor kiderül, hogy a só, amelyet szerepük szerint királyapjuknak ajándékoznak, és kiejtése olyan kacifántosnak, sokáig kiejthetetlennek, kicsit talán nevetségesnek is tűnt a számukra, mindennapi szóhasználatukban a szerb „so” főnév megfelelője, s egyszerre minden érthetőbb lesz, világosabb és megoldhatóbb.
Az elődöntő különben egy nem mindennapi „előjátékkal” kezdődött. Kiderült, hogy a csonoplyai, ötödikes Gardil Roland (akit különben a tavalyi elődöntőn két szerepmegoldásáért is díszoklevéllel jutalmaztunk) a március 30-ai, rangos bécsi vetélkedőn A szegény ember és az ördög című mese elmondásáért harmadik díjban részesült. Közkívánatra elmondta olyan sokszínűen hömpölygőn, jól kidolgozottan és átélten, hogy meghallgatva ott, Csonoplyán is bizony pirosra tapsoltuk a tenyerünket. „Lám, néha az anyanyelvápolók is mire képesek!” – néztünk össze elismerően.
A két lelkes tanítónő ezúttal két-két jelenettel készült. Minden erejével és leleményével, hisz sokszor az elfoglalt vagy a színház kívánalmaihoz nemigen konyító édesanyák helyett ők szabták fel saját függönyüket, terítőjüket, hogy szereplőik minél elegánsabb „királynői” öltözékekben lejthessenek a színpadon. „De megérte” – mondják.
A nemesmiliticsiek A libapásztor lányka, valamint Hófehérke és a hét törpe című jelenettel készültek. Az első jelenet remekül megkomponált, színes, pergő egészet alkotott sok népszokás-felújítással, dallal, tánccal. A színpadon vidáman perdült a sok kékfestő szoknyácska, világlott a hófehér ingváll, s megcsodáltuk a Vőfély tarka szalagos kalpagját és vőfélybotját. Kiderült, hogy a résztvevők közt sok a jó hallású, csengő hangú szereplő. Öröm volt tőlük hallani, hogy: „Érik a szőlő, hajlik a vessző, pereg a levele”, és hogy „Mondom, mondom, fordulj ide, mátkámasszony!”. A tekintélyes Vőfélytől pedig azt, hogy: „Réce, ruca, vadliba, jöjjetek a lagziba! Ha jöttök, lesztek, ha hoztok, esztek.” Maguk is jókat rötyörésztek az érdekes, frissen tanult szavakon, szófordulatokon, és belefeledkeztek a magukkal ragadó dallamokba. Hát még a tánc! A csárdásban a Menyasszony és még jó néhány társa olyan veleszületett, a génjei sugallta érzékkel csárdásozott ütemre, forgott és jól bírta a „mártógatósat” is, míg egyik-másik kicsi bizony – egy kis derültséget váltva ki – az ütem „ellenében” lépegetett, hajladozott meg-megkésve, de hát gyakorlat teszi a mestert. A bírálóbizottság – Lukács Gabriella, a VMPE elnöke és Jódal Rózsa írónő – az ő csoportjukat a remek, látványos, jó hangulatú összjátékért jutalmazta dicsérő oklevéllel, valamint a tűzrőlpattant Menyasszony szerepében tündöklő, elsős Mátyus Lillát.
Szabó Márta később a Hófehérke és a hét törpe frappáns, humorban és váratlan ötletekben bővelkedő rendezéséért vehetett át díszoklevelet, valamint a különös, dús lombú fáktól zöldellő díszletért, s persze a gonosz Mostohát alakító, vérbő, sokszínű játékot nyújtó, ötödikes Purda Vivien is díszoklevéllel hagyta el a színpadot.
A csonoplyaiak A só című jelenetet tanulták be kemény, de nem lankadó munkával, sikeresen „bekebelezve” a sok új, ismeretlen magyar kifejezést. Király uram is úgy ropogtatta a magyar szavakat, hogy nem csoda, ha három lánya meghunyászkodva, elismerően hajtotta meg előtte fürtös fejecskéjét. Végül a sót felkínáló, harmadikos Dražić Vanjáé lett a korona, sőt meggyőző játékáért a díszoklevél is. No meg a csoporté, illetve Krizsán Valériáé a legszebb jelmezért járó díj is.
A díjnyertes, csonoplyai Gardil Roland elmélyülten mesét mond
A csonoplyaiak adták elő a diákok kedvencét, Fazekas Mihály Lúdas Matyiját is. Látványos díszletben, a kort idéző, ötletes jelmezekben az apró termetű, de kiváló beleélőképességel megáldott, másodikos Pacsa Áron pedig olyan dölyfösen lépegetett, pattogott, parancsolgatott, hogy nemcsak a csoportvezetőjük, Krizsán Valéria vehette át végül a találó, ötletes jelmezekért és a látványos díszletért járó oklevelet, hanem Áron is a magáét remek színészi alakításáért.
